Jövőre sem emelkednek a tankönyvek árhatárai
Jövőre sem emelkednek a tankönyv-kategóriák árhatárai a Nemzeti Erőforrás Minisztérium rendelete alapján - olvasható a kormany.hu portálon.
Dátum: 2011-10-26 12:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174160
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:16:21.362977, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az oktatási államtitkárság szerdai közleményében emlékeztetett, hogy a nemzeti erőforrás miniszter rendeletben határozza meg azt a legmagasabb fogyasztói árat, amelynél drágább kiadvány nem kerülhet fel a tankönyvek hivatalos jegyzékére. Az árkorlát kizárólag az iskolai tankönyvellátásban részt vevő kiadványokra vonatkozik.
A kormány a korlátozással – az energia-díjszabáshoz hasonlóan – az iskolás gyermekeket nevelő családok anyagi terheinek növekedését kívánja megakadályozni. Költségkímélő hatása mellett a rendelkezés takarékosságra, hatékonyabb gazdálkodásra ösztönzi ugyanakkor a kiadókat - mutattak rá.
Az államtitkárság kitért arra is, az anyagi körülményektől függetlenül biztosítani kell, hogy valamennyi iskoláskorú gyermek azonos eséllyel jusson hozzá a kiadványokhoz. Mint felidézték, az Országgyűlés 2001-ben törvénnyel kívánta garantálni, hogy a tankönyvek megfelelő áron, időben és választékban álljanak a tanulók rendelkezésére.
A piaci sajátságok miatt a vásárlók – a szülők, az iskola – és az állami költségvetés védelme érdekében elengedhetetlen, hogy a tankönyvek forgalmazásában az általános szabályoktól eltérő, szigorúbb előírások érvényesüljenek - olvasható a közleményben.