Kósa: Ne legyen kötelező tervellenőrt megbízni
A fideszes Kósa Lajos azt javasolja, szüntessék meg az építkezések esetében a tervellenőrök megbízásának jogszabályban előírt kötelező eseteit.
Dátum: 2011-10-26 17:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174179
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:16:27.692839, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA kormánypárt alelnöke szerdán terjesztette az Országgyűlés elé határozati javaslatát, amelyben azt indítványozza: a kabinet teremtse meg a jogi feltételeit annak, hogy az építőipari kivitelezés során az építtető maga dönthesse el, megbíz-e tervellenőrt, az ellenőr alkalmazásának jogszabályban előírt kötelező eseteit pedig szüntessék meg.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A jelenleg hatályos szabályozás szerint a tervellenőr feladata a kivitelezési tervdokumentáció ellenőrzése. Az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló kormányhatározat szerint például a tömegtartózkodásra szolgáló, a sok ember életét, egészségét veszélyeztető, a katonai célú, valamint a "nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy tárgyát képező" építmények esetében a kivitelezési dokumentációt tervellenőrnek kell ellenőriznie.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Kósa Lajos azonban úgy látja, a tervellenőr megbízásának kötelezettsége indokolatlan, tekintettel arra, hogy az építmény, az építészeti-műszaki megoldás előírásoknak való megfelelését több hatóság is vizsgálja, a felelősséget pedig adott esetben a tervező viseli. Emellett szerinte a tervellenőr megbízása feleslegesen növeli az építtető költségeit. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy javaslata nem a tervellenőr intézményének megszüntetését célozza, hiszen az építtető a jövőben is mérlegelhetné, alkalmaz-e ellenőrt.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A beterjesztett határozat a közzétételének napján lépne hatályba.', '']