Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Összefogással megújult a pákozdi Doni Emlékkápolna és környéke

Megújult az 1943-as doni katasztrófa hőseinek és áldozatainak emléket állító pákozd-mészeghegyi Doni Emlékkápolna és környezete az Európai Unió és az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében nyújtott mintegy 8 millió forint támogatás, valamint széleskörű összefogás eredményeként; a felújítás részleteiről szerdán sajtótájékoztatón számoltak be.

Dátum: 2011-10-26 18:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174184
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:16:29.515994, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Görög István alezredes, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HBTK) székesfehérvári szervezetének alelnöke elmondta: a felújítás a HBTK, a pákozdi és székesfehérvári önkormányzat, a Székesfehérvári Egyházmegye, a honvédség, valamint a területet kezelő Vadex Zrt. összefogásának és együttműködési megállapodásának eredményeként valósult meg.

A munkálatok során napenergiával működő díszkivilágítást kapott a kápolna, kijavították a tetőszerkezetét és a lemezburkolatokat, kiépítették a vízelvezető-rendszert, s megteremtették a lehetőségét annak, hogy az emlékhelyre látogatók több nyelven is megismerhessék a doni katasztrófa körülményeit, a magyar honvédek hősies helytállását.

Rendbe hozták és parkosították a kápolna környékét, s padokat helyeztek el a látogatóknak. Mindezt a támogatási összegnél mintegy félmillió forinttal kevesebb pénzből végezték el.

L. Simon László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője arról tájékoztatott, hogy egyéni módosító indítványára a nemzeti emlékhelyek sorába bekerül a pákozdi katonai emlékhely és a székesfehérvári romkert is. Mint mondta, a 11 nemzeti emlékhely fenntartására a költségvetési törvény tervezetében 50 millió forintot különítenek el.

Róth Péter (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy Fejér megye székhelye katonaváros, amely ennek a rangnak meg akar felelni, ezért visszatérítendő támogatásként megelőlegezte a város önkormányzata az előfinanszírozáshoz felhasznált mintegy 8 millió forintot.

Huszár János dandártábornok, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnokhelyettese pedig azt hangsúlyozta, hogy egy nemzet erkölcsi értékét jelzi az, miként emlékezik a katonaelődökre.

A Doni Emlékkápolnánál a felújítás befejezése alkalmából november 2-án Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök vezetésével szentmisét tartanak.

Kapcsolódó elemek