Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folytatódik a jövő évi költségvetés vitája

Folytatódik a 2012-es költségvetésről szóló törvényjavaslat vitája az Országgyűlés szerdai ülésnapján.


Dátum: 2011-10-27 08:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174192
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:16:32.517557, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA képviselők várhatóan tíz órán át tárgyalnak majd a jövő évi büdzséről, amelynek általános vitáját a tervek szerint jövő héten zárja le a Ház.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A szerdán kezdődő vitát megnyitó expozéjában Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azt mondta, a jövő évi büdzsé stabil, kiszámítható, feladatközpontú költségvetés. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) véleményét összegezve Domokos László ÁSZ-elnök arról beszélt, hogy a központi költségvetés adósságának csökkenése irányába mutat a 2012-es büdzsé, kritikaként fogalmazta meg ugyanakkor: az ÁSZ munkáját nehezítette, hogy a költségvetést nem alapozták meg háttérszámítások, illetve ezeknek a számításoknak a hozzáférhetőségével évek óta elégedetlen a számvevőszék.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A 2012-es költségvetésben az államháztartás tervezett hiánya 576,54 milliárd forint, 13.950,63 milliárd forint bevétel és 14.527,17 milliárd forint kiadás mellett. Jövőre - folyó áron - 29.111 milliárd forintra tervezi a kormány a bruttó hazai termék (GDP) összegét. A költségvetés 2,5 százalékos hiánnyal számol.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A költségvetési vita után a parlament lefolytatja az Alkotmánybíróságról szóló, a testület hatáskörét átalakító törvényjavaslat részletes vitáját, valamint az egyes büntető vonatkozású törvények módosításáról szóló indítványt. Utóbbi javaslattal a kormány megtiltaná, hogy a jogerősen elítéltek pénzt kapjanak a médiának adott nyilatkozataikért. Az előterjesztés tartalmazza azt is, hogy a munkaképtelenek, a tanköteles korúak, a nyugdíjkorhatárt betöltöttek és a terhességük 6. hónapját elérő nők kivételével minden szabadságvesztését töltő elítéltnek dolgoznia kelljen a jövőben.', '']

Kapcsolódó elemek