Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

HM: sok külföldi katona nyugszik hazánkban

Több százezer, az I. vagy a II. világháborúban meghalt külföldi katona nyugszik Magyarországon - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI érdeklődésére.


Dátum: 2011-10-27 08:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174193
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:16:32.851587, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA HM tájékoztatása szerint az I. világháború idején - bár pontos adatokkal nem rendelkeznek - körülbelül 30-40 ezer külföldi katonát temettek el Magyarországon. Napjainkra számos, ebből az időszakból származó katonasír az enyészetté vált - tették hozzá. Mint írták, a II. világháború idején mintegy 120 ezer szovjet, 55 ezer német, 5 ezer román, 4 ezer bolgár, 200 brit és 100 jugoszláv katonát helyeztek örök nyugalomra az országban.

\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0

A tárca utalt arra, hogy Magyarország eddig Németországgal, Oroszországgal, Ukrajnával, Moldovával, Olaszországgal, Szlovéniával és Romániával kötött a hadisírgondozásról szóló kétoldalú kormánymegállapodást. A közeljövőben várhatóan megállapodást köt az ország a Brit Nemzetközösséggel és Lengyelországgal, illetve tárgyalások folynak Szerbiával, Szlovákiával és Bulgáriával. A megállapodások végrehajtásával - vagyis a hadisírok gondozásával - megbízott szervezet a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatala.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A HM több fővárosi és vidéki rendezvényt szervezett csütörtökre, a halottak napja alkalmából. Kegyeleti gyertyagyújtás és koszorúzás lesz Budapesten az Imádkozó Katona szobránál, az olasz és a román katonai sírkertben, a lengyel és a török katonai parcellánál, valamint a szovjet katonai síroknál. Megemlékezést tartanak továbbá a rákoskeresztúri Új köztemetőben, az amerikai hősi emlékműnél, a Budaörsön lévő német katonai temetőben, illetve a solymári angol, ausztrál, dél-afrikai, francia, kanadai, lengyel és új-zélandi közös katonai temetőben.', '']

Kapcsolódó elemek