Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schröder óva inti az EU-hoz csatlakozókat a túlzott várakozásoktól

A belépés után ki fognak józanodni azok a kelet-európaiak, akik túlzott nagy gazdasági elvárásokkal fordulnak az Európai Uniós (EU) csatlakozás felé - jelentette ki Gerhard Schröder német kancellár egy megjelent interjúban.


Dátum: 2003-06-20 08:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11903
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:00.031312, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyakran túlbecsülik a 15 EU tag gazdasági képességét, amikor az újonnan csatlakozóknak adandó támogatásokról van szó - mondta a kancellár a Passauer Neue Presse című lapnak. Gerhard Schröder hozzátette: "Ha a várakozások nem felelnek meg a realitásoknak, az később problémát okozhat." A német kancellár szerint el meg kell győzni a leendő tagállamok polgárait, hogy az európai közösséghez való visszatérés "nem merül ki az anyagi segítség nyújtásában, több annál".

Schröder ugyanakkor nyilvánvalóvá tette: továbbra is kitart azon véleménye mellett, hogy a hátrányos helyzetben lévő területeknek járó juttatásokat - amelyek fő kedvezményezettjei az EU déli tagországai - meg kell osztani az új tagokkal. "Németország azoknak az oldalán áll, akik az osztozkodást kívánják. A leendő tagoknak joguk van ehhez." 2004. május elsején 10 új belépővel bővül a jelenleg 15 tagú Európai Unió.

Forrás: FigyelőNet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek