Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Barroso-Van Rompuy: az EU mindent megtesz az euró stabilitásáért

Bizonyították a szerda éjjeli európai uniós és euróövezeti állam- és kormányfői találkozón hozott döntések, hogy az EU mindent megtesz a közös pénz stabilitásának megőrzéséért - hangoztatta José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke az ülés után Herman Van Rompuy uniós elnökkel közösen tartott brüsszeli sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2011-10-27 08:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174195
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:16:33.556112, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tHozzátette: ezt az üzenetet viszi az unió nemzetközi partnereinek is a közelgő G20-csúcstalálkozóra. Van Rompuyjel együtt mindketten meggyőződésüket fejezték ki, hogy az elhatározott átfogó stratégia segít visszanyerni a bizalmat az euróövezet és a közös valuta iránt.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A 27-es, majd 17-es körű találkozókon megállapodtak az európai bankok várhatóan összesen 106 milliárd eurónyi feltőkésítéséről, a magánbankokkal szemben fennálló görög adósság felének (mintegy 100 milliárd eurónak) az elengedéséről, az adósságválsággal (esetleg) küzdő tagországoknak hitelező stabilitási mechanizmus ezer milliárd eurósra duzzasztásáról, valamint a gazdasági fegyelem és együttműködés további fokozásáról.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Elégedettnek mondta magát a döntésekkel Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök is. Merkel úgy fogalmazott, hogy a csúcstalálkozón "mindent megtettek, amit megtehettek". Sarkozy szerint sikerült ambiciózus és hiteles választ adni a válságra.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő országa életében új korszaknak mondta a mostani megállapodások nyomán körvonalazódott helyzetet. Athén előtt ezáltal lehetőség nyílik arra, hogy új lendületet vegyen, és tiszta lappal induljon - hangoztatta -, az adósság most már tartósan kezelhető lesz.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az uniós vezetők külön üdvözölték azt, hogy Olaszország további reformok beindítására vállalt kötelezettséget. Rómának azért kell mozdulnia ezen a téren, mert a bruttó össztermékhez viszonyítva 120 százalékos államadóssága egyre inkább aggasztja a nemzetközi pénzügyi piacokat.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Barroso mindazonáltal külön figyelmeztetett arra, hogy a helyzet stabilizálásában kulcsszerepe van a reformok végrehajtásának, gyakorlatba iktatásának is.', '']

Kapcsolódó elemek