Módosítót nyújtottak be a helyi adók ügyében
Amennyiben a települési önkormányzat a vállalkozások helyi adóját úgy állapítaná meg, hogy az 20 százalékkal meghaladja az előző évit, akkor az önkormányzati rendelet csak az adópolitikáért felelős miniszter engedélyével lép hatályba - egyebek mellet ezt tartalmazza két fideszes képviselő, Lázár János és Rogán Antal javaslata, amelyet a jövő évi adótörvényekhez nyújtottak be. Rogán Antal a bizonytalan adójogi helyzet fogalmának bevezetését is javasolja.
Dátum: 2011-10-27 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174219
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:16:42.526708, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bizonytalan adójogi helyzet fogalmának bevezetését javasolja Rogán Antal
Aki nem biztos abban, hogy az adóbevallásakor jól értelmezi a jogszabályokat, az bejelentheti az adóhatóságnak ezt a bizonytalan jogi helyzetet, feltéve hogy csatolja mellé a szakértői jegyzőkönyvet és megfizeti a bejelentés díját - erre tesz javaslatot Rogán Antal (Fidesz) az adótörvényekhez benyújtott módosító indítványában.
Az Országgyűlés honlapján megjelent javaslat szerint a bejelentés után nem szabható ki adóbírság, és mulasztási bírság sem, ellenben ha az adóhivatal szerint több adót kell fizetni a bevallottnál, akkor a különbözetet a jegybanki alapkamat duplájával kell megfizetni. Az említett szakértői jegyzőkönyvet ügyvéd, adótanácsadó, adószakértő, vagy okleveles adószakértő készítheti el. A bejelentés díja pedig a befizetett, illetve visszaigényelt adó fél százaléka, de legalább 100 ezer és legfeljebb 5 millió forint. A díjról az indoklásban az szerepel, hogy az az adóhivatal szolgáltatásának az ellenértéke. A módosítás nem minősíti jogszerűnek a nyilvánvalóan téves jogszabály értelmezést (például egyértelmű adókulcs helyett attól alacsonyabb alkalmazását), és a nem rendeltetésszerű joggyakorlást (amikor az adózandó ügylet az adózás kijátszását célozza). Amennyiben a szakértő ilyen bizonytalan adójogi helyzetről készít jegyzőkönyvet, akkor az adóhatóság mulasztási bírságot szabhat ki rá. Amikor ez a bírság jogerős lesz, az adóhivatal a honlapján közzéteszi a szakértő nevét és nyilvántartási számát. A jogszerűtlen bejelentést tett adózó is megbírságolható, a bejelentési díj 20 százalékáig. A szakértő pedig a díj 50 százalékáig bírságolható, de mindkettejüknél 200 ezer forint a minimális bírság.