Gyertyagyújtás az elhunyt katonák emlékére
Kegyeleti gyertyagyújtást tartottak az elhunyt magyar és külföldi katonák, valamint a forradalmak és szabadságharcok mártírjai emlékére csütörtök délután a budai Várban, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán.
Dátum: 2011-10-27 18:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174224
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:16:44.300838, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A halottak napja alkalmából rendezett megemlékezésen megjelent tisztek, katonai attasék előtt tartott beszédében Hende Csaba honvédelmi miniszter arról beszélt: a katonák még az életüknél is többre tartják hazájukat, amelyet meg kell védeniük. Azt hangoztatta: csak addig állhat fenn egy nemzet, amíg akadnak olyan emberek, akik hajlandók mindent megtenni érte. Mint fogalmazott, az ár, amelyet megfizettek nemzetünk életéért, a legdrágább és a legértékesebb, amelyet ember csak adni tud. A miniszter felidézte a legutóbb elhunyt két magyar katona emlékét is, akik afganisztáni szolgálatteljesítésük közben haltak hősi halált. Dálnoki András és Róth Orsolya május 17-én közlekedési balesetben vesztette életét az afganisztáni Baglán tartományban.
Hende Csaba utalt arra is, hogy más nemzetek képviselőivel, attaséival együtt megemlékeznek a Magyarországon elhunyt külföldi katonákról is, akiket a háborúk kiszámíthatatlan viharai éppen Magyarországra "repítettek", és itt találtak végső nyughelyet. A miniszter a megemlékezésen jelentette be, hogy az Országgyűlés rövidesen elfogadja a hadisír-gondozásról szóló törvényt, és ezzel törleszti régi adósságát. A kegyeleti rendezvényen megjelentek gyertyákat, mécseseket gyújtottak, míg a felekezetek tábori lelkészei imát mondtak az elhunyt hősök emlékére.