2011. november 20-ig lehet jelentkezni a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjra
Második alkalommal hirdették meg a Kormány által alapított Magyar Közigazgatási Ösztöndíjat, melynek célja a megfelelően képzett, szakmailag elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező, a nemzeti közigazgatás iránt elkötelezett szakember-utánpótlás biztosítása.
Dátum: 2011-10-28 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174257
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:16:55.491141, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ennek keretében 2012-ben 150 fiatal kap lehetőséget, hogy 10 hónap alatt szakmai gyakorlatot szerezzen. Ebből 8 hónapot Magyarországon, egy központi államigazgatási szervnél, 2 hónapot pedig valamely európai uniós ország közigazgatási szervénél töltenek. A résztvevők szakmai fejlődését a program teljes időtartamában mentorok segítik.
A közigazgatási utánpótlás nevelési-programot első ízben 2010 szeptemberében hirdették meg az első Kormányzati Karrier Expón. A pályázati felhívásra több mint ezer fiatal jelentkezett, közülük 300 kezdte meg a gyakorlati idejét a magyar közigazgatási szervekben 2011. február 1-jétől. Ők azóta már külföldön, az Európai Unió 25 tagállamában gyarapítják ismereteiket. Pályázni és a program részleteiről érdeklődni a www.kozigosztondij.gov.hu honlapon vagy az [email protected] email címen lehet.