"2006 őszén a magyar állam több intézménye is leszerepelt" + képek
Mindenki tudja, hogy öt évvel ezelőtt igen kaotikus állapotok uralkodtak Magyarországon, 2006. szeptember 19-én nagyon sok rendőr, az azt követő napokban pedig sok civil sérült meg – mondta Révész Máriusz azon a parlamenti találkozón, amelyen a fideszes képviselő és családja találkozott azokkal a rendőrökkel és hozzátartozóikkal, akik ellen – a politikus ügyében – büntető eljárás folyik. A pénteki találkozót követően közös látogatást tettek az Országgyűlés épületében. Az eseményen készült képeink itt megtekinthetők.
Dátum: 2011-10-28 15:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174271
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:17:00.356941, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Révész szerint e két rendőrnek már eddig is meglehetősen nagy büntetés volt az, hogy az elmúlt három-négy évben bíróságra kellett járniuk. Ugyanakkor a parlamenti látogatással is szerette volna kifejezni, hogy benne már nincs harag.
Nem a közrendőröknek kell viselniük a felelősséget
2006 őszén nemcsak a rendőrség, hanem a magyar állam több intézménye leszerepelt - utalt a politikus a fogdák akkori állapotára, és arra, hogy az előzetes letartóztatások 97 százalékát másodfokon megsemmisítették a bíróságon. Révész szavai szerint nem a közrendőröknek kell viselniük azt a felelősséget, hogy ezen az őszön ilyen állapotok alakultak ki az országban.
Ha a parlament egy törvénnyel azoknak az embereknek az esetében, akikre csak rendőrségi tanúvallomások alapján hoztak ítéletet, felmentést hozott a semmisségi törvény, akkor ezt a nagyvonalúságot a másik irányba is tanúsítani kell. Ezzel összefüggésben a képviselő aláhúzta: gondolata nem vonatkozik azokra, akik megbilincselt emberek ujját eltörték, vagy szemeket lőttek ki szándékosan.
Összegzésként Révész Máriusz elmondta: mindkét családban gyermekek vannak, kimondottan zavarná a lelkiismeretét, ha az édesapák a képviselő ügye miatt vesztenék el állásukat. A rendőrségre természetesen szükség van és arra is, hogy a hatóság iránti közbizalom helyre álljon - zárta szavait az országgyűlési képviselő.
"Ne a harag és düh határozza meg a jövőben az öt évvel ezelőtti események értékelését"
Nagy Attila - a képviselő ügyében az egyik megvádolt rendőr -, hangsúlyozta: semmilyen nyilatkozatot nem tehet a 2006 őszi eseményekkel kapcsolatban, azonban kérdésre válaszolva elmondta: a meghívást üzenetértékű gesztusnak tekinti, hogy ne a harag és düh határozza meg a jövőben az öt évvel ezelőtti események értékelését.
Egy másik felvetésre válaszolva úgy fogalmazott, hogy nem volt kétséges számára a meghívás elfogadása, mint mondta „ezt az embernek éreznie kell”.