Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hazánk üdvözli a NATO döntését a műveletek befejezéséről

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) tagjaként Magyarország üdvözli a szövetség döntését a líbiai műveletek befejezéséről - közölte a Külügyminisztérium pénteken az MTI-vel.


Dátum: 2011-10-28 15:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174272
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:17:00.727103, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint írják, a döntés az ENSZ Biztonsági Tanács október 27-i határozatán alapul, amely visszavonta a tagállamoknak adott felhatalmazást a polgári lakosság védelmére, és megszüntette a Líbia felett érvényben lévő repüléstilalmi övezetet.

A NATO líbiai katonai küldetése ezennel sikerrel lezárult - olvasható a külügyi tárca közleményében.

A tárca felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar kormány kezdetetektől teljes mértékben támogatta az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1973-as számú határozata alapján foganatosított intézkedéseket, elsőrendűen a polgári személyek védelmét biztosító NATO-vezetésű műveletet. Hangsúlyozzák: a NATO határozott fellépésével sikerült megelőzni a Balkánon, Magyarország közvetlen szomszédságában a kilencvenes években tapasztalt tragédia bekövetkeztét.

A kommüniké szerint Magyarország egyúttal köszönetét fejezi ki a műveletet támogató partnerországoknak és nemzetközi szervezeteknek.

Az atlanti szövetség tagországainak a brüsszeli NATO-központban tevékenykedő nagykövetei pénteken hivatalos formában is úgy döntöttek,

hogy hétfőn, október 31-én befejeződnek a NATO líbiai katonai műveletei.

Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár már egy héttel ezelőtt közölte ezt a szándékot, hozzátéve, hogy a nagykövetek erről előzetes döntést is hoztak. A hivatalos, megerősítő döntéssel azonban mostanáig vártak, hogy időt adjanak Rasmussennek a konzultációra a voltaképpeni "megbízóval" - az ENSZ-szel -, valamint a "kedvezményezettel", az új líbiai vezetéssel.

Az atlanti szövetség március vége óta látta el az ENSZ Biztonsági Tanácsától kapott felhatalmazás alapján a líbiai küldetést, amelynek hármas célja volt. Egyfelől a polgárháború sújtotta Líbia légterében érvényesíteni kellett a repülési tilalmat, hogy legalább a levegőből ne lehessen támadni a lakosságot, másfelől be kellett tartatni a tenger felől a fegyverszállítási tilalmat, harmadrészt pedig meg kellett védeni - akár erő alkalmazásával is, de NATO-katonák szárazföldi bevetése nélkül - a harcok által fenyegetett civileket. E harmadik célfeladat alapján hajtottak végre a NATO-országok és szövetségeseik légi csapásokat a Kadhafi-erők katonai objektumai, illetve harci egységei ellen.

Az észak-atlanti szervezet által irányított műveletekben 12 tagország, valamint 4 NATO-n kívüli állam vett részt.

Kapcsolódó elemek