"Ne támogassa az LMP a hajléktalanmaffiát!"
A Fidesz arra szólította fel az LMP-t és Szabó Tímeát, a párt politikusát, hogy ne támogassa a hajléktalanmaffiát és a nyomoripart.
Dátum: 2011-10-29 09:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174290
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:17:07.604301, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szabó Tímea pénteken közleményében arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a fideszes Kocsis Máté saját magát juttatja börtönbe azzal a kezdeményezésével, amelyik szabadságvesztéssel büntetné a kiszolgáltatottak megalázását, és a hajléktalanok problémáját rendészeti oldalról közelítik meg.
A Fidesz-frakció erre péntek este úgy reagált, az LMP és "a burokban élő Szabó Tímea mással sem töltötte az elmúlt heteket, mint hogy harcosan kiállt a hajléktalanmaffia és a közterületi bűnözés mellett, továbbá védelmébe vette a nyomoripart". Hozzátették, az elmúlt hetekben a lakáspolitikát bíráló kijelentéseken túl érdemi javaslatokat nem tett az LMP, amit javasoltak, azok viszont "a káosz és az anarchia fenntartását célozzák". A Fidesz arra kéri az LMP-t és Szabó Tímeát, hogy ha nincs érdemi mondanivalójuk, akkor inkább ne erőltessék a megszólalást, mert mérhetetlen társadalmi károkat okoznak, ami rajtuk kívül senki érdekét sem szolgálja - olvasható a közleményben.