Gíró-Szász: Fiktív pénzpiaci konstrukciók okozták a válságot
Európa gazdasági és társadalmi feszültségekkel teli, a kormánynak ebben a helyzetben kell meghoznia a döntéseit - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Giró-Szász András. A kormányszóvivő beszélt arról is, hogy milyen tartalékai vannak a jövő évi költségvetésnek.
Dátum: 2011-10-29 15:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174296
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:17:09.793985, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bizonytalanság nem Magyarország sajátja, bizonytalan világban élünk. Ez a bizonytalanság már 2008 óra jellemző, és nemhogy enyhült volna, hanem elmélyült - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a kormányszóvivő, aki hozzátette: nem az állampolgárok, és nem is a politikusok okozták a gazdasági válságot.
A válság első lépése egy ingatlanválság volt az Egyesült Államokban, majd a második egy pénzpiaci válság, ebből lett egy világgazdasági válság. Ezt azonban a gazdaság vezető szereplői okozták sokszor manipulatív, a valós életben nem megfogható vagyonok fiktív pénzpiaci konstrukciók mozgatásával - hangsúlyozta Giró-Szász András, aki szerint az államnak fontos szerepe van abban, hogy ne engedje el azon állampolgárok kezét, akik az áldozatává váltak ennek a folyamatnak.
Európa gazdasági és társadalmi feszültségekkel teli. A magyar kormány lépései ebben a kontextusban kevesebb támadást érdemelnének, bár ez természetes, hiszen a szakszervezeteknek is a saját privilégiumaikat kell védeniük, a politikai ellenzéknek pedig a mindenkori kormányt kell támadnia - fogalmazott a kormányszóvivő.
Nem éri váratlanul a kormányt, ha 300 forint felettire erősödik az euró
A 2012-es költségvetés tartalékairól szólva Giró-Szász András elmondta, három részből tevődik össze a tartalék: egy 150 milliárd forintos országvédelmi alapból, egy 100 milliárdos "hagyományos" tartalékból, valamint egy 50 milliárdos árfolyamkockázati tartalékból. Utóbbi kapcsán kiemelte, hogy a magyar államnak évi ezermilliárd forintot meghaladó kamatfizetési kötelezettsége van, ennek jelentős része devizahitel, vagyis a tartalék egy része ennek a kamatkockázatnak a fedezetére van.
A szóvivő hangsúlyozta azt is, hogy nem éri váratlanul a kormányt, ha 300 forint felettire erősödik az euró, mert Orbán Viktor Matolcsy Györggyel három árfolyamon is kiszámoltatta a költségvetést: 260, 280 és 300 forintos árfolyamon kalkulálták a büdzsé számait. A tartalékokon kívül 2012-ben sokkal hatékonyabbá teszik az uniós források lehívását, felgyorsítják a kifizetésüket - emelte ki Giró-Szász András.