Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A megyei jogú városok frakcióvezetői tanácskoztak Veszprémben

A közigazgatás átalakításának egyik legfontosabb tényezője lesz a járási hivatalok létrehozás 2013-tól; erről Navracsics Tibor, miniszterelnök-helyettes, a közigazgatási tárca vezetője beszélt a megyei jogú városok és a megyei önkormányzatok fideszes frakcióvezetőinek zárt tanácskozásán szombaton Veszprémben.


Dátum: 2011-10-29 15:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174297
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:17:10.147866, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kétnapos tanácskozást követő szombati záró sajtótájékoztatón Mihalovics Péter, a veszprémi közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciójának vezetője, országgyűlési képviselő számolt be a tanácskozáson elhangzottakról. Mint elmondta: a szakminiszter kitért arra is, hogy az egész "átalakító mechanizmusnak, strukturális reformnak a végkifejlete" a 2012. évi költségvetés elfogadása lesz.

Mihalovics Péter hozzátette: akkor látjuk meg, hogy "ezek az átalakítások, milyen finanszírozást, milyen változást eredményeznek", mennyire érinti az önkormányzatok finanszírozását, az oktatási intézmények ellátását, a munkavállalók bérét és a tulajdonosi jogokat gyakorló kormányhivatalokat.

Mihalovics Péter hangsúlyozta azt, hogy szerinte "az egyik legsikeresebb kormányzati reformkísérlet a közigazgatás átalakítása". Nagy a várakozás bennük a járásrendszerrel kapcsolatban, kíváncsiak, hogyan fognak megoszlani a feladatok az állam, a kormányhivatalok és a járások között, milyen feladatok, hatáskörök maradnak az önkormányzatoknál és milyen szerep jut majd a járási hivatalok apparátusainak. A házigazda veszprémi frakcióvezető kitért arra is, hogy a tanácskozáson szó volt a polgármesterek illetményéről, a helyi adókról és az új feladatfinanszírozási rendszerről is.

Kapcsolódó elemek