Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nefmi: kiemelt cél az autisták segítése

A napokban köt szerződést az autisták gondozását, foglalkoztatását végző lakóotthonokkal a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi). A pályázati pénz összege 2011-re több mint 12 millió forint.


Dátum: 2011-10-30 09:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174298
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:17:10.495079, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA szociális államtitkárság az MTI-nek vasárnap küldött közleményében azt írta, kiemelt céljának tekinti, hogy az autisták és hozzátartozóik megkapják az életvitelükhöz szükséges segítséget. Közölték azt is: a Nefmi tervei szerint a 2012-es költségvetésben az autisták bentlakásos intézményeinek normatíváját 100 ezer forinttal emelik, ezen kívül a büdzsé tervezetében a költségvetési soron a tárca külön elkülönített 100 millió forintot, hogy akár a nappali gondozó, akár pedig a bentlakásos intézményeket támogassa.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A minisztérium az Új Széchenyi Terv keretében olyan uniós pályázati támogatásokat is tervez csaknem egymilliárd forint értékben, amelyek célja egyebek között az infrastrukturális feltételek javítása az autisták foglalkoztatását és rehabilitációját biztosító szervezeteknél.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Mint írták, a cél az, hogy javuljon a képzések és foglalkoztatások minősége, megújulhassanak a képzés szerkezete, hatékonyabbá téve az ellátottak társadalmi és munkaerő-piaci integrációját, foglalkoztatásának lehetőségeit.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Fontos cél az autisták gondozását, foglalkoztatását végző majorságok (lakóotthonok) eszközbeszerzésének támogatása is. A majorságokon belül olyan beruházásokat akarnak megvalósítani, melyek lehetővé teszik a foglalkoztatás minőségének javítását, hozzájárulnak a biztonságos működtetéshez és a hosszú távú fenntarthatósághoz.', '']

Kapcsolódó elemek