Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az '56-os megtorlók a vádlottak padján felelhetnek bűneikért

Elindulhatnak a perek az „átkos” kiszolgálói és az 1956-os forradalom és szabadságharc megtorlói ellen, ha az Országgyűlés elfogadja a nemrég beterjesztett javaslatot. Az alkotmányjogi és emberi jogi bizottságon elsöprő többséggel ment át a tervezet. Gulyás Gergely (Fidesz), a lex Biszku benyújtója elárulta, miért nincs értelme a javaslat ellen szavazni.


Dátum: 2011-10-30 09:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174299
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:17:10.889458, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


– Mióta foglalkozik az emberiesség elleni bűncselekmények jogi kategóriájával, ezen belül is a Biszku-üggyel?

– A Zétényi–Takács-törvény (a kommunizmus idején politikai okokból elkövetett súlyos bűncselekmények üldöztetéséről szóló törvény – a szerk.) Alkotmánybíróság általi megsemmisítése már egyetemi tanulmányaim idején is komoly viták tárgya volt. Én nagyra becsülöm, és a jogállam megszilárdítása szempontjából kulcsfontosságúnak tartom az Alkotmánybíróság elmúlt két évtizedes tevékenységét, de ettől függetlenül a Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvény alkotmányellenessé nyilvánítása nagymértékben járult hozzá a rendszerváltozás erkölcsi adósságának felhalmozásához. A német alkotmánybíróság előtt a hasonló megoldást alkalmazó, és az NDK állampártja főbűnöseinek felelősségre vonását lehetővé tévő jogszabály alkotmányosnak bizonyult. Tehát az igazságtétel kérdése már egyetemi tanulmányaim óta foglalkoztat, a konkrét javaslattal viszont Gellért Ádám keresett meg, és azóta igyekeztem elérni, hogy törvény lehessen belőle.

– Mi az oka annak, hogy a többi posztszocialista országban már megtörtént a „Biszku Bélák” felelősségre vonása, nálunk azonban továbbra is várni kell erre?

– Elsősorban a már említett Zétényi–Takács-törvény megsemmisítése. Bár az Alkotmánybíróság akkori tagjai a felelősséget gyakran az ügyészségre hárítják azzal, hogy a nemzetközi jog eddig is szélesebb körben adott volna lehetőséget a büntetőeljárások megindítására. Tény, hogy a kommunista emberölések közül csak a sortűzperekben történt vádemelés, de kérdéses, hogy világos jogi háttér nélkül tehetett-e volna többet az ügyészség. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy például Lengyelországban is folynak nemrég indult eljárások kommunista vezetőkkel szemben

Gabay Balázs interjúja a www.mno.hu oldalon olvasható.

Kapcsolódó elemek