Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kohl Irakról és az amerikai - német kapcsolatok elhidegülésről

A volt német kancellár szerint nem kétséges, hogy le kellett csapni Szaddám Huszein elnök iraki rezsimjére, ám az ügy nem szükségszerűen vezetett Berlin és Washington elhidegüléséhez. Helmut Kohl erről a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott terjedelmes interjúban beszélt, élesen bírálva szociáldemokrata utódát a kancellári székben.


Dátum: 2003-06-20 12:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11922
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:05.784127, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint rámutat, Gerhard Schröder tavaly megtévesztéssel és hazugsággal operálva keltett félelmet a németekben, és nyerte meg végül a parlamenti választásokat. Szó sem volt arról, s ezt az amerikaiak sem kérték, hogy német katonák menjenek Irakba; ezzel az állítással csak Schröder igyekezett tőkét kovácsolni az emberek aggodalmából - így Kohl.

Szerinte az amerikai elnökkel folytatott "kiadós és korai" párbeszéddel elejét lehetett volna venni a kétoldalú viszony lehűlésének. "Az intervenció szükséges volt, mert Bagdadban egy bűnös rezsim volt hatalmon, olyan, amely fenyegette a térséget és izraeli barátainkat. Ezért én arra törekedtem volna, hogy tíz évi parttalan vita után végre megszülessék a szükséges határozat a Biztonsági Tanácsban" - mondta a 73 éves politikus.

Mint hozzátette, egyúttal igyekezett volna elősegíteni egységes európai álláspont kialakulását Irak ügyében. Ezzel gyökeresen más fordulatot vett volna a dolog. Kohl szerint ugyanis a francia elnök Schröder korai ellenszegülése nélkül soha nem hozakodott volna elő a vétó lehetőségével. Különösen ostobának találja a kereszténydemokrata politikus, hogy utóda azt a benyomást keltette: ha Berlin és Párizs összefog az Amerika-ellenes politika talaján, az előmozdítja az európai egység kialakulását. "Valójában úgy fest a dolog, hogy a franciák az első adandó alkalmat meg fogják ragadni, hogy egyetértésre jussanak az amerikaiakkal, mi pedig ott maradunk egy német úttal, amely sehová sem vezet" - füstölög Kohl.

Mint emlékeztet rá, a franciáknak saját, történelmi hátterű érdekeik vannak a Közel-Keleten és Irakban, ezért bizonyosan fenntartásokkal fogadták volna Washington terveit az intervencióra. Berlin ellenszegülése nélkül azonban Párizs nem léphetett volna fel ilyen nyíltan Amerikával szemben.

- Ehhez ismerni kell a "grande nation" öntudatát, s azt tiszteletben kell tartani. Én mindig azt vallottam, hogy ha erre ügyelünk, akkor nagyon jól ki tudunk jönni egymással. A franciák mindkét világháborúban az amerikaiaknak köszönhették azt, hogy végül a győztesek oldalán állhattak. Ezt az amerikaiak is tudják, éppen ezért bosszantja is őket néhány francia megnyilvánulás. Ám végül a franciák, a maguk nagyszerű tehetségével, kellő időben ott lesznek a megfelelő helyen. Nekünk inkább ahhoz van tehetségünk, hogy két szék között a pad alá essünk - fogalmazott a volt kancellár.

Az Egyesült Államokról szólva bírálta a Schröder-kormány egyes tagjainak - főként a 68-asok nemzedékéhez tartozóknak - "ostobácska Amerika-ellenességét". A német kereszténydemokraták számára az amerikaiak barátok és partnerek voltak, ma is azok, és a jövőben is azok maradnak. "Nem vagyunk az ő beosztottjaik, mi a barátaik vagyunk. A barátság annyit tesz, hogy az ember megmondja a véleményét a barátjának, mégpedig azt is, amit az nem szívesen hall.

Az EU kapcsán Kohl ellenzi, hogy a nagy tagállamok egyfajta "direktóriumot" hozzanak létre az unió élén, illetve hogy Németország ebben szerepet vállaljon. Meglátása szerint az egyenrangúság kérdése, egy másik síkon, problémát jelent az amerikaiaknak is. "Amerika az utolsó világhatalom, és nehezen törődik bele az egyenjogúságba. Ám ők is részei a világnak, nincsenek egyedül. A világ többpólusú, és ezt az amerikaiaknak is be kell látniuk."

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek