Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új kereskedelmi koncepción dolgoznak

A kereskedelmi érdekképviseletek együttműködését kérte a készülő 5-10 éves kereskedelemi koncepció kidolgozásához Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára csütörtökön az Európai Kereskedelem Napja ünnepségen, Budapesten.


Dátum: 2011-11-03 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174393
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:17:42.604847, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szatmáry Kristóf a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) kereskedelmi szekciójának rendezvényén rámutatott arra, hogy a kereskedelem irányítása hatalom, felelősség és az ágazat gazdaságpolitikai fejlesztési eszköze is. Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány szándéka a kereskedelem erősítése. A politikus az MTI-nek elmondta: átfogó képet szeretnének kapni a hazai kereskedelemről, szeretnék látni termékcsoportonként az ágazat szerkezetét, az import és hazai termékek arányát, a bolti hálózatok struktúráját, a külkereskedelem lehetőségeit. Az irány kijelölésében pedig megfogalmaznák, milyennek szeretnék a magyar kereskedelem térszerkezetét, belső struktúráját tíz év múlva. A tervek szerint a koncepció jövőre készül el.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke arról beszélt, hogy a válság minden területet érzékenyen érint, és a kilábalás hosszú folyamat lesz. Hozzátette: a jövőben a stagnálás környékén lesz a hazai kereskedelem. Az MKIK elnöke közölte, hogy az új érdekegyeztetési fórum változtatni fog az eddigi gyakorlaton, jobb és európai mechanizmust valósít meg. A kamara elnökének értékelése szerint a magyar gazdaságban pozitív folyamatok is vannak, például előtérbe került a teljesítményközpontúság, a csökkenő adósság pedig a későbbi fogyasztás alapjait teremti meg.

Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára szerint a kereskedelmi vállalkozóknak is komoly fejtörést jelent a 305-310 forintos euró és a gázolaj magas ára. Hozzátette: remélik, hogy nem vezetik be a közösségi közlekedési adót.

Krisán László, a VOSZ kereskedelmi szekciójának vezetője szerint a tisztességes vállalkozókat sérti, hogy az ágazatban még mindig 25-30 százalékot tesz ki a feketekereskedelem.

Az Európai Kereskedelem Napot idén hetedszer rendezte meg Magyarországon a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége mint az EuroCommerce magyarországi tagszervezete. A VOSZ adatai szerint az Európai Unió országaiban a kereskedelemben dolgozók száma meghaladja a 30 milliót, a teljes európai GDP 11 százalékát ez a szektor adja. Magyarországon 540 ezren dolgoznak az ágazatban, amely közel 7500 milliárd forint kiskereskedelmi forgalmat bonyolít.

Kapcsolódó elemek