Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Magyarország fontos szövetséges a NATO-ban"

Karl A. Lamers, a NATO parlamenti közgyűlésének elnöke szerint az EU és a NATO tagállamainak közös érdeke a nyugat-balkáni országok euroatlanti integrációja.


Dátum: 2011-11-03 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174399
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:17:44.549010, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA német politikus azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy csütörtökön felszólalt a XV. nemzetközi NATO-konferencián az Országházban, majd kétoldalú megbeszélést folytatott Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Mint Karl A. Lamers elmondta, Kövér Lászlóval megvitatták a nyugat-balkáni térség euroatlanti integrációját, és a házelnökkel közölte, hogy a NATO parlamenti közgyűlése is foglalkozik a kérdéssel. Emellett az EU és a NATO aktuális ügyeiről is tárgyalt Kövér Lászlóval.

\xa0\xa0\xa0\xa0

További témája volt a megbeszélésnek az a látogatás, amelyet a NATO parlamenti közgyűlésének Karl A. Lamers által vezetett delegációja tett Moszkvában az elmúlt két napban - erről az útról érkezett Budapestre a politikus. Oroszországban egyebek mellett Afganisztánról, a rakétavédelemről, valamint a tunéziai, egyiptomi és líbiai helyzetről tárgyaltak - közölte.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A politikus kiemelte Magyarország hozzájárulását az afganisztáni misszióhoz. Mint kifejtette, minden ország a lehetőségeihez képest vállal szerepet a misszióban, és Budapest jól látja el feladatát ebben a nemzetközi együttműködésben. Magyarország fontos szövetséges a NATO-ban - hangoztatta.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Véleménye szerint Budapest is hatékonyan járulhat hozzá a NATO tevékenységéhez azokon a területeken, amelyeken sokkal jobb eredmények érhetők el, ha több ország összefog, így például a terrorizmus elleni küzdelemben, a számítógépes rendszerek védelmében vagy a rakétavédelem kialakításában. A visegrádi csoport tagjaként pedig a regionális biztonság kialakításában juthat fontos szerep az országnak - tette hozzá.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Megjegyezte azt is, hogy Magyarország nagyon jól látta el a soros EU-elnökséggel járó feladatokat az év első felében.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Karl A. Lamers hangsúlyozta, a magyar belpolitikai helyzetről is érdeklődött a házelnöknél, mivel - mint mondta - erősen kötődik az országhoz. Felidézte, hogy 1989-ben Magyarországon tartózkodott, amikor leomlott a berlini fal, és azokban a napokban megköszönte az Országgyűlés akkori elnökének Magyarország hozzájárulását a nagy horderejű változások előkészítéséhez.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A kereszténydemokrata politikus, aki a német parlament alsóháza, a Bundestag védelmi bizottságának alelnöke, 2010 novemberétől tölti be a NATO parlamenti közgyűlésének elnöki tisztét.', '']

Kapcsolódó elemek