Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Giró-Szász: A kabinet eltökélt eredeti céljaiban

A kormány határozott és eltökélt eredeti céljainak végrehajtásában, és fenn kívánja tartani az új Munka törvénykönyvével kapcsolatos álláspontját - közölte a kormányszóvivő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a LIGA Szakszervezetek országos demonstrációjával kapcsolatban.


Dátum: 2011-11-04 11:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174490
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:18:12.498701, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tGiró-Szász András azt mondta: a új Munka törvénykönyve a munkahelyek megtartása és újak teremtése mellett teszi le a voksát. Véleménye szerint "sokkal inkább a szakszervezetek mint szervezetek tiltakoznak" az új törvénykönyv ellen, és nem a munkavállalók problémájáról van szó.

\xa0\xa0\xa0

Mind az európai viszonyokra, mind a magyarországi gazdasági-társadalmi viszonyokra tekintettel a kormány mindenképpen fenn kívánja tartani a munka törvénykönyvével kapcsolatos álláspontját, mert álláspontja szerint a jelenleg még hatályos jogszabály ugyan védte a munkahelyeket, de nehézségeket gördített új munkahelyek teremtése elé - közölte a szóvivő újságírói kérdésre válaszolva.', '']

Kapcsolódó elemek