Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zöld utat kapott a Puskás Stadion újjáépítési koncepciója

Megtárgyalta és elfogadta a kabinet a Puskás Ferenc Stadion újjáépítésével kapcsolatos koncepciót - közölte a kormányszóvivő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2011-11-04 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174492
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:18:13.216668, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Giró-Szász András az MTI kérdésére kifejtette: egy 40 ezer férőhelyes - igény esetén 55 ezer férőhelyesre bővíthető -, UEFA 5-ös kategóriájú sportlétesítmény épül összesen 35 milliárd forintból. Megjegyezte, a jelenlegi épület részeinek az elbontása körülbelül 5 milliárd forintba kerül.

A stadion a 2011 végétől 2015-ig terjedő időszakban valósul meg - mondta a kormányszóvivő. A létesítmény átépítésére korábban nem szerepelt forrás a jövő évi költségvetésben, ugyanakkor Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő október elején úgy nyilatkozott: a kormány várhatóan még októberben dönt arról, hogy milyen költségkerettel, milyen fejlesztéseket lehet végrehajtani a Puskás Ferenc Stadionnal kapcsolatban a következő esztendőben.

Kapcsolódó elemek