Felkai: Szakmai kreativitásra van szükség a rendészetben
A Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára szerint a rendészeti terület hatékonyabbá tételéhez nem feltétlenül a források növelésére, hanem a megadott kereteken belül "kellő szakmai kreativitásra" van szükség.
Dátum: 2011-11-04 12:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174497
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:18:15.114694, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tFelkai László egy pénteki budapesti szakmai konferencián tartott előadásában arról beszélt, "hatalmas tartalékok" vannak abban, hogy az adott jogi és pénzügyi kereteket jobban kihasználják, egyebek mellett a nemzetközi terrorizmus elleni harcban.\xa0Az államtitkár szerint felmerül például a kérdés, hogy az afganisztáni hegyek között élő emberek hogyan tudják sakkban tartani Észak-Amerikát, Európát, az anyagi javakat legnagyobb arányban termelő országokat. Erre utalva jelezte: nem biztos abban, hogy Európában - de nem Magyarországon - kialakult-e az a szakpolitikusi réteg, amelyik a rendészetet a rendelkezésre álló eszközrendszerrel hatékonyan tudja kezelni.
\xa0\xa0\xa0
Felkai László a magyar tudomány ünnepe alkalmából rendezett, Törvényesség, hatékonyság és helyi közbiztonság a rendészetben című konferencia megnyitóján felvetette azt is, hogy adott esetben - ugyancsak a hatékonyság érdekében - a döntéshozók hozzá tudnak-e nyúlni például egy adott nemzetközi jogi normához, vagy inkább elodázzák a szükséges válaszokat vélt "civilizációs alapértékek" védelmére hivatkozva.\xa0Ezek között említette a munkaidő hosszának kérdését, valamint a büntetőeljárások során alkalmazott kivételeket, amelyek szerinte kiüresítik a szabályokat. Utóbbira példaként a más országokban szerzett bizonyítékok felhasználásának kérdését hozta.
\xa0\xa0\xa0
Felkai László azt hangoztatta, ameddig megmaradnak az említett "szent tehenek", addig nem biztos, hogy a hatékonyságot növelni lehet a rendészet területén.\xa0A szakmai konferenciát a Belügyi Tudományos Tanács és a Rendőrtiszti Főiskola a magyar tudomány ünnepe alkalmából rendezte, a program az országos konferenciasorozat első állomása.', '
']