Szijjártó: Simor tovább titkolózik
Szijjártó Péter szerint a Magyar Nemzeti Bank elnöke tovább titkolózik off-shore cége ügyében.
Dátum: 2011-11-04 14:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174529
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:18:25.179121, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszterelnök szóvivője pénteken újságírók előtt beszélt erről. Emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés költségvetési bizottsága október 18-án arra szólította fel a jegybank elnökét, igazolja, hogy valóban eladta ciprusi off-shore cégét, Magyarországra hozta több száz millió forintnyi vagyonát és eleget tett az ezekből fakadó adófizetései kötelezettségének. Mint mondta, a bizottság azt kérte, hogy Simor András október 30-ig küldje meg az erre vonatkozó dokumentumokat, a jegybank elnöke azonban ennek nem tett eleget, hanem az Országgyűlés elnökének küldött levelet "tovább folytatva a titkolózást". Ezt a levelet Kövér László pénteken küldte tovább a költségvetési bizottság elnökének és a miniszterelnök szóvivőjének is - közölte újságírókkal.
Szijjártó Péter közölte: a levélben Simor András arról tájékoztat, hogy off-shore cégének adásvételi szerződését elküldi a házelnöknek, de csak abból a célból, hogyha egyszer mentelmi bizottsági eljárás indulna ellene, akkor ez a dokumentum ott legyen az Országgyűlés elnökénél. Hozzátette: a levélben Simor András azt is jelzi, hogy az adófizetésről szóló igazolásokat adótitokra hivatkozva nem küldi el, arról pedig nincs információ a levélben, hogy a vagyon hazahozatalára vonatkozó dokumentumokat becsatolta-e. Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy a levélben "megtalálható az a fenyegetőzés", hogy a házelnök ne hozhassa nyilvánosságra és ne bocsáthassa a költségvetési bizottság rendelkezésre ezeket a dokumentumokat, "mindenféle titoktartási, adatkezelési szabályokra való hivatkozással".
"A helyzet tehát az, hogy a titkolózás tovább zajlik a Nemzeti Bankban, a jegybankelnök személyesen tovább titkolózik, ami elfogadhatatlan és tűrhetetlen" - jelentette ki Szijjártó Péter, aki szerint a mai napig nem láttak bizonyítékot arra, hogy a jegybankelnök valóban eladta off-shore cégét, hazahozta a vagyonát és eleget tett adófizetési kötelezettségének. A miniszterelnök szóvivője közölte: a költségvetési bizottság jövő héten kétszer is ülésezik, így javasolják, hogy kerüljön fel a napirendre ennek a helyzetnek az értékelése.
Simor András levelében - amelyet a sajtónak is kiosztottak - arra hívta fel Kövér László figyelmét, hogy leveléhez csatolja az említett cég értékesítésével összefüggő dokumentumokat, arra az esetre, ha vagyonnyilatkozatával kapcsolatos a házelnökhöz eljárási kérelem érkezne. Simor András arra is felhívja a figyelmet, hogy leveléhez csatolt dokumentumok törvény által védett adatokat tartalmaznak, így erre tekintettel kéri a házelnököt, hogy az adatkezelés során ezek védelméről szíveskedjen gondoskodni. Az MNB elnöke közli azt is, hogy a levéllel együtt megküldött dokumentumokba a költségvetési bizottság tagjai - titoktartási nyilatkozat kitöltése mellett - betekinthetnek a jegybank titkárságán. Simor András levelében azt is hangsúlyozza, hogy a cég értékesítésével összefüggő valamennyi adófizetési kötelezettségének eleget tett a hatályos törvények előírásai szerint, azonban ennek dokumentumai az adózás rendjéről szóló törvény alapján adótitoknak minősülnek, így ezeket nem csatolja leveléhez. A jegybank elnöke végül közli azt is, hogy szerinte a cég értékesítésével összefüggő dokumentumok mostani átadása minden törvényi kötelezettségén túlmutat. "Vagyoni helyzetemmel kapcsolatban a jövőben kizárólag a törvény előírásának megfelelően nyújtok tájékoztatást" - zárja levelét Simor András.