Magyarország határozottan fellép a rasszizmus ellen
Magyarország a lehető leghatározottabban fellép, illetve fellépett a rasszista motivációjú bűncselekmények ellen, és megakadályozta, hogy félkatonai szervezetek "masírozzanak" és keltsenek félelmet az emberekben - jelentette ki Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pénteken az MTI-nek az Amnesty International közleményére reagálva.
Dátum: 2011-11-04 16:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174536
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:18:27.572184, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jogvédő szervezet európai igazgatói arra kérték a magyar kormányt, hogy lépjen fel a társadalomban tapasztalható hátrányos megkülönböztetés és rasszizmus ellen, különös tekintettel a roma lakosságra. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az MTI-nek azt mondta: a kormány tiszteletben tartja a jogvédők munkáját, de arra kéri az Amnesty Internationalt, ne feledkezzen meg arról, hogy a jelenlegi kabinet az elmúlt másfél évben többet tett a jogvédelemért, mint elődei nyolc éven át.
Magyarország kinyilatkoztatta, hogy nem tűri el a rasszista motivációjú bűncselekményeket, és határozott intézkedésekkel megakadályozta, hogy paramilitáris szervezetek "masírozzanak" a területén - hangsúlyozta Kovács Zoltán. Az államtitkár emellett felidézte azt is: Magyarország 2011 első félévében az Európai Unió soros elnökeként elérte, hogy a közösség vegye napirendre a romaügyeket, és a kabinet reményei szerint Magyarország lesz az első, amely benyújtja az uniónak tagállami romastratégiáját.