Prőhle: Szükség van a gazdasági lépések egyeztetésére
"Szükség van a gazdasági lépések egyeztetésére, ám a tagországoknak maguknak kell megoldaniuk gazdasági problémáikat, versenyképességükön saját maguknak kell javítaniuk" - mondta el az MTI-nek pénteken Prőhle Gergely, az európai uniós kétoldalú kapcsolatokért, a sajtóért és a kulturális diplomáciáért felelős helyettes külügyi államtitkár azzal összefüggésben, hogy Magyarországot képviselte a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) kétnapos belgrádi találkozóján.
Dátum: 2011-11-04 18:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174542
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:18:29.913375, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A térség országai közötti együttműködés javítását célzó erőfeszítések, továbbá a tagországok piacainak versenyképességét növelő intézkedések voltak a KEK szerbiai találkozójának napirendjén, mindezt a gazdasági válság tükrében vizsgálták - mondta a külügyi vezető a 18 közép- és kelet-európai, valamint délkelet-európai országot tömörítő csoport találkozójával kapcsolatban.
Prőhle az együttműködés eredményeivel összefüggésben hangsúlyozta, hogy 2010-ben a magyar külkereskedelmi forgalom egyharmada a KEK tagországaival realizálódott, ami az exportfüggő magyar gazdaság szempontjából jelentős aránynak számít. Kifejtette továbbá, hogy a tagállamok egyre növekvő száma s a régiót érintő legfontosabb kérdések rendszeres megvitatása "sikerre kötelezi" az együttműködési folyamatot.
A Budapestről indult kezdeményezés célja, hogy az Európai Unió tagállamai segítsék a térség országait az európai integrációhoz vezető úton. "A magyar EU-elnökség egyik legfontosabb prioritása a Nyugat-Balkán csatlakozása volt, fontosnak tartjuk, hogy ezek az államok jó eredményt érjenek el és reformlépéseikkel egyre közelebb kerüljenek az EU-hoz" - tette hozzá Prőhle.
Az MTI-nek arra a kérdésre, hogy miként ítéli meg a résztvevők együttműködését a szintén tagállam Fehéroroszországgal, illetve Ukrajnával, a diplomata így fogalmazott: az utóbbi már csak azért is érdekes, mert Kijev jövőre veszi át a KEK vezetését. Fehéroroszországgal kapcsolatban megjegyezte: Minszk ezt a csúcstalálkozót is arra használta fel, hogy az Oroszországgal való, a jelenleginél is szorosabb együttműködés fontosságát hangsúlyozza, mindeközben egyfajta hídszerepben igyekezett fellépni. Prőhle hozzátette ugyanakkor, hogy az egyes országok belpolitikáját érintő kritikai megjegyzéseknek nem a KEK-hez hasonló fórumokon van a helyük.
A Közép-európai Kezdeményezésnek az idén Szerbia a soros elnöke. "Magyarországnak 2013-ra ajánlották fel ezt a pozíciót, amely nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy szerepünket a régióban a jelenleginél még jobban kihangsúlyozzuk" - mondta Prőhle Gergely.
A csütörtökön kezdődött konferencián a tagországok közül Montenegrót Igor Luksic kormányfő, Bosznia-Hercegovinát Nikola Spiric, a minisztertanács elnöke, Romániát Emil Boc miniszterelnök, Ukrajnát Mikola Azarov kormányfő, a vendéglátó Szerbiát pedig Mirko Cvetkovic miniszterelnök képviselte. Jelen voltak számos nemzetközi és regionális szervezet, valamint pénzügyi intézmények képviselői is.
A KEK megalakulásának előzményei 1989-re nyúlnak vissza, amikor Olaszország kezdeményezésére meghirdettek egy négytagú (olasz-osztrák-magyar-jugoszláv) együttműködést. A kooperációhoz később egyre több állam csatlakozott, s napjainkra már 18 tagúra bővült a mai nevén 1992 óta létező szervezet. Elsősorban a politikai párbeszédre összpontosít, de számos szakpolitikai programot is támogat.