"Örülök annak, hogy Erdélyben ennyire élénk a civil élet"
A magyar kormány számára fontos partnerek az erdélyi civil szervezetek, amelyek sokat segíthetnek a magyar identitás megőrzésében - mondta szombaton az MTI-nek Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár.
Dátum: 2011-11-05 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174555
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:18:34.442941, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tisztségviselő ezen a napon részt vett Marosvásárhelyen a XI. Civil Fórum 2011 – Civilként a társadalomért című rendezvényen, amelyet a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége és a Lórántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület közösen szervezett.
A helyettes államtitkár az MTI-nek elmondta: ez a fórum lehetőséget adott arra, hogy találkozzék több mint száz civil szervezet képviselőjével. "Nagyon örülök annak, hogy Erdélyben ennyire élénk a civil élet, a kistelepüléseken is több civil szervezet működik. A magyar kormány számára nagyon fontos partnerek ezek a szervezetek" - mondta.
Az életnek ugyanis vannak olyan területei, ahová a politika nem ér el, és jó is, hogy nem ér el - tette hozza. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a civil szervezetek Erdélyben fontos szerepet töltenek be számos területen, így az oktatás, a környezetvédelem, a hagyományok ápolása, a kultúra terén. Közös vonásuk, hogy a magyar identitást akarják megőrizni és átadni a jövő nemzedékeknek - mondta Répás Zsuzsanna.
Ezeket a gondolatokat a helyettes államtitkár a szombati rendezvényen elhangzott előadásában is kifejtette. Ezután válaszolt a közönség soraiból feltett kérdésekre, amelyek főleg a támogatáspolitika megújítását, a Bethlen Gábor Alap megújult működését érintették. Megállapította: a magyar kormány most már képes megfelelően támogatni a civil szervezeteket, meg lehet találni a legfontosabb közös pontokat.