Malajziába és Szingapúrba látogat Martonyi János
Martonyi János külügíminiszter Malajziába és Szingapúrba látogat - tájékoztatta a Külügyminisztérium szombaton az MTI-t, hangsúlyozva, hogy a kapcsolatépítésnek az ázsiai térség országaival és regionális szervezeteivel fontos szerepe van Magyarország külpolitikai törekvéseiben.
Dátum: 2011-11-05 15:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174560
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:18:36.349774, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA külügyi tárca vezetője november 7-11. között tesz látogatást a két délkelet-ázsiai országban, ahol partnerein és a kormányok magas rangú tisztviselőin kívül gazdasági és pénzügyi vezetőkkel is tárgyal a jövőbeni együttműködés segítéséért.
\xa0\xa0\xa0
Malajzia és Szingapúr a délkelet-ázsiai régió két legfejlettebb állama. Malajziának, gazdasági teljesítményén túl, a mérsékelt iszlám államok sorában betöltött vezető szerepe, Szingapúrnak pedig a nemzetközi kereskedelemben és pénzügyi kapcsolatokban betöltött stratégiai pozíciója miatt saját regionális környezetén messze túlmutató a jelentősége - olvasható a tárca sajtófőosztályának közleményében.
\xa0\xa0\xa0
Szingapúr Magyarország legjelentősebb kereskedelmi partnere a délkelet-ázsiai térségben. Sólyom László - amikor 2008 májusában köztársasági elnökként az Ázsia egyik legfontosabb kereskedelmi, pénzügyi központjának számító városállamban járt - azt hangsúlyozta, hogy Szingapúrnak 700 millió eurós beruházása van Magyarországon, és a két ország közötti forgalom eléri az egymilliárd dollárt.', 'Malajziai partnerével, Anifah Amannal júniusban Budapesten folytatott megbeszélést Martonyi János; megállapodtak, hogy országaik kölcsönösen segítik a kis- és középvállalatok kapcsolatfelvételét. A kereskedelmi forgalom 2010-ben meghaladta a negyedmilliárd dollárt, a magyar kivitel évről évre javuló részarányával.']