A Külügyminisztérium mély megrendüléssel értesült a balesetről
A Külügyminisztérium (KÜM) mély megrendüléssel értesült egy magyar turistabusz vasárnap esti tragikus egyiptomi balesetéről, amelynek - az eddigi hivatalos közlések szerint - 11 halálos áldozata és 26 sebesültje van.
Dátum: 2011-11-07 08:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174577
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:18:42.343447, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA minisztérium vasárnap késő este azt közölte az MTI-vel, hogy a kairói magyar nagykövetség munkatársai haladéktalanul a fővárostól mintegy 500 kilométerre lévő helyszínre, Hurghadába utaztak, és az egyiptomi hatóságokkal együttműködve megteszik a szükséges intézkedéseket.
\xa0\xa0\xa0
A közlemény szerint az egyiptomi miniszterelnök részvétét nyilvánította és felajánlotta a kairói kormány messzemenő segítségét. Az egyiptomi egészségügyi miniszter egy különleges mentőalakulatot küld a helyszínre, és személyesen felügyeli a mentést.\xa0A Külügyminisztérium részvétét fejezi ki az elhunytak hozzátartozóinak.', 'A konzuli szolgálat tájékoztatja a buszbaleset áldozatainak és sérültjeinek hozzátartozóit\xa0', 'Folyamatosan működik a Külügyminisztérium konzuli tájékoztatási irodája, a munkatársak a 458-1247-es és a 458-1276-os telefonszámon várják a hurgadai balesettel kapcsoltban a hozzátartozók hívását tájékoztat a Külügyminisztérium hétfői közleményében. A KÜM budapesti kollégáit folyamatosan tájékoztatja\xa0Magyarország kairói nagykövetsége, amelynek két munkatársa a helyszínen informálódik a baleset sérültjeinek állapotáról.\xa0A KÜM azt kéri, hogy csak azok hívják az említett számokat, akik rokonaik állapota felől kívánnak érdeklődni, hiszen minden más hívás lassítja a hozzátartozók tájékoztatását!', '', '', '']