Folytatja a tisztogatást a kormány
A szocialista kormány tisztogatásainak újabb áldozata Kaderják Péter, a Magyar Energia Hivatal elnöke. Ezzel megzavarta a hivatal eddigi kiszámítható és stabil működését, és olyan helyzetet teremtett, amely hátrányosan érintheti az összes hazai energiafogyasztót - szögezte le Varga Mihály pénteki közleményében.
Dátum: 2003-06-20 15:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11932
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:09.034189, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlemény
Ismét független intézmény vezetésébe avatkozik be durva, alkotmányos aggályokat is felvető eszközökkel a Medgyessy-kormány. A szocialista kormány tisztogatásainak újabb áldozata Kaderják Péter, a Magyar Energia Hivatal elnöke. A kormánytöbbség, az általa hétfőn megszavazott földgázellátásról szóló törvény leple alatt szándékozik leváltani a jelenlegi vezetőt, annak ellenére, hogy szakmai felkészültségében nem talált kivetnivalót.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség veszélyesnek tartja, hogy a kormány és a parlamenti kormánytöbbség a szakmai és nemzetgazdasági szempontok figyelmen kívül hagyásával döntött a teljes energiaszektor felügyeletét ellátó szervezet jövőjéről. Ezzel megzavarta a hivatal eddigi kiszámítható és stabil működését, és olyan helyzetet teremtett, amely hátrányosan érintheti az összes hazai energiafogyasztót.
Budapest, 2003. június 20.
Varga Mihály
Gazdasági Kabinet vezető
Fidesz ? Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési képviselőcsoport