Jelentős segítséget kapnak az önkormányzatok + videó
Szombaton megkapta mind a 1216 bajba jutott önkormányzat a mintegy hét és fél milliárd forintnyi támogatást.
Dátum: 2011-11-07 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174592
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:18:47.492519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ugyanekkora lakosságszámmal bíró falvakhoz képest azért kerülnek kiváltságos helyzetbe ezek a városok az államtitkár szerint, mert az érintett városoknak a státuszukon kívül semmilyen más előnyük nincs anyagilag, sem pótnormatívát nem kapnak. Tállai András szerint elképzelhető olyan módosítás, mivel a városi rangot egyszer már megszerezték, ezért az önkormányzati hivatalok létrehozásánál valamilyen elismerés járjon.
Ügyeik intézéséhez nem kell egyetlen magyar állampolgárnak sem más hivatalokhoz járnia, mint eddig, ugyanott vehetik majd igénybe a szolgáltatásokat, mint most – jegyezte meg a Belügyminisztérium államtitkára, hozzátéve: csak szervezetileg fog változni a rendszer. Mint mondta, az a cél, hogy kevesebb utazással, kisebb energia-befektetéssel és költséggel jussanak el a közszolgáltatások az állampolgárokhoz.
Az önkormányzati intézmények átvétele kapcsán elmondta, a köznevelési törvény nem arról szól, hogy adott időpontban hogyan kerülnek átadásra az intézmények; egy új törvény fogja majd rendezni az átadás-átvételt, amely vélhetően jövő év elején kerül a parlament elé. Tállai kifejtette: a kormány célja, hogy 2012. szeptember elsejétől megvalósuljon ez az átadás-átvétel, mikortól már az állam feladatköre lesz az oktatási feladatok ellátása.
A közel 1200, önhibáján kívül bajba jutott önkormányzat több mint 7,5 milliárd forintos támogatást kapott, amelyet szombaton el is utaltak minden önkormányzatnak. Az 1216 intézmény a második körben jutott hozzá ehhez a pluszpénzhez a júliusi első kör után, és még decemberben is várható egy forduló.
„Négy és ötszáz közötti önkormányzat pályázott a harmadik körre, nekik is jut forrás. Úgy gondolom, ilyen segítséget még soha nem kapott a magyar önkormányzati rendszer – összesen 31 milliárd forintot” – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzáfűzte: eddig a két kör alatt már több mint 900 önkormányzat részesült támogatásban.