Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Paksi üzemzavar: a vezérigazgató szerint súlytalan kérdés

Várhatóan a hét végén sor kerülhet a tisztítótartályon belüli kamerás vizsgálatra, a sérült fűtőelemek állapotának, elhelyezkedésének alaposabb vizuális felvételezésére - jelentette be Kocsis István vezérigazgató pénteken a Paksi Atomerőmű tájékoztatóján. Kocsis István közölte azt is: a jövő héttől áttérnek a hat hete tartó naponkénti sajtótájékoztatásról a heti egyszeri, összefoglaló jellegűre. A változtatást a vezérigazgató szerint az információk fogyatkozása, súlytalanná válása indokolja.


Dátum: 2003-06-20 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11934
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:09.639917, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országos Atomenergia Hivatal erre vonatkozó engedélye kiegészítéseket írt elő, amelyeket a szakemberek elvégeztek, majd ismételten benyújtották azokat jóváhagyásra.

A vezérigazgató beszámolt arról, hogy az éjszaka folyamán az országos rendszerirányító ismét teljesítménycsökkentést írt elő a 3-as és 4-es blokkon egy óra időtartamra 25 megawattos értékben. Az ilyen jellegű utasításra az országos energiatermelés és -fogyasztás egyensúlyának biztosítása érdekében kerül sor időnként - mondta. Kocsis István beszámolt egy jelentésköteles történésről is az erőműben, amely egy folyamat során természetes módon állt elő, de - mint mondta - "biztonsági összefüggése nincs".

Ismertette: a 2-es blokk összeszerelése során - amelyre az 1-es blokki várható nagykarbantartás előkészületei miatt van szükség - a reaktorban lévő kiégett, elhasználódott fűtőanyag alacsony hőtermelése miatt a hűtővízben lassuló áramlást tapasztaltak a mérőműszerek. Az erőmű jelentette az eseményt az Országos Atomenergia Hivatalnak, amely 0 fokozatúnak minősítette azt a 7-es fokozatú nemzetközi nukleáris eseményskálán.

Az elmúlt napokban megkezdődött tervszerű hidrazin-adagolást - a vezérigazgató tájékoztatása szerint - a pihentető medencében befejezték. "A koncentráció jelenleg megfelelő, 3 milligramm kilogrammonként" - közölte.

Elmondta: folytatódik a 2-es blokk vegyi sugármentesítése. Csütörtökön megtörtént a reaktormedence nagynyomású vegyszeres lemosása, ezt követően elektrokémiai módszerekkel folytatódik a tisztítás.

Kocsis István közölte: a jövő héttől áttérnek a hat hete tartó naponkénti sajtótájékoztatásról a heti egyszeri, összefoglaló jellegűre. A változtatást a vezérigazgató szerint az információk fogyatkozása, súlytalanná válása indokolja.

Ugyanakkor hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy egy-egy nagyobb súlyú esemény kapcsán ne térnének el ettől a módszertől.

A tájékoztatón ismertették azt a megállapodást, amelyet Szekszárd város polgármestere kötött az atomerőmű vezetésével. Ennek értelmében a megyeszékhely a régióban szerepet vállal a korszerű energia-fejlesztés népszerűsítésében, konferenciák szervezésében, illetve egy szabadtéri energiapark létrehozásában. A Paksi Atomerőmű Rt. a megállapodás értelmében 3 éven át évi 10 millió forinttal támogatja a térséget ebben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek