L. Simon: A kormány segítsen Velencének!
A Velencei-tó kapuja projekt félbemaradt megvalósítása kapcsán L. Simon László fideszes képviselő kedden a parlamentben napi rend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy semmi esély az 550 millió forint előlegként folyósított közpénz arányos részének visszaszerzésére a kivitelezőtől, amelynek bizonytalan anyagi helyzete már a szerződéskötéskor tudható volt.
Dátum: 2011-11-08 10:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174629
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:19:00.268719, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Miért kapott előleget biztosítékok nélkül a cég, és Velence vezetése miért nem vállalja a politikai felelősséget a történtekért? - kérdezte, azt kérve, a kormány "dobjon mentőövet" az üdülővárosnak.
Fónagy János általánosságban kijelentette: minden esetben, ahol közpénzeket gondatlanul vagy bűncselekmény gyanúját felvető módon kezelnek, a kormány teljes szigorral lép fel. A konkrét eset kapcsán beszámolt arról, hogy a kivitelező cég felszámolás alatt áll, a képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert a vállalkozási szerződés felmondására és arra, hogy az építkezés folytatásához szükséges közbeszerzési eljárás előkészítő munkálatait rendelje meg. Büntetőfeljelentés megtételéről is döntöttek - folytatta, rögzítve, hogy kiemelt figyelmet fordítanak az ügy megnyugtató rendezésére.