Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Önkormányzatok is támogatják a jótékonysági koncertet

Nyolc budapesti kerület és a fővárosi önkormányzat is támogatja a fogyatékos emberek által szervezett vasárnapi Jobb velünk a világ! jótékonysági koncertet, illetve az annak bevételéből felépülő lakóotthont.


Dátum: 2011-11-08 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174644
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:19:05.612162, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Óbuda és Újbuda önkormányzata után Kispest, Csepel, Ferencváros, Zugló és Kőbánya vezetése a kezdeményezést jegyvásárlással segíti, azt a kerületek nagycsaládos vagy hátrányos helyzetű lakosainak ajánlják fel. A Fővárosi Önkormányzat és Dabas pénzadománnyal támogatja a rendezvény célját, azaz a fogyatékkal élők számára épülő környezettudatos lakóotthon megépülését - közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég kedden az MTI-vel.

A vasárnapi koncerten Hobo és Bandája, az Ismerős Arcok, a Misztrál, Krizbai Teca és a Nemadomfel Együttes lép fel a Papp László Budapest Sportarénában. Az érdeklődők 14 órától megváltozott munkaképességű emberek által készített termékeket vásárolhatnak. A civil vásáron közel húsz szervezet árul egyebek mellett gyertyákat, képeslapokat, lakás-kiegészítőket és kézi csomózású szőnyeget.

Kapcsolódó elemek