Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Beiktatták az új váci püspököt

Beiktatták hivatalába pénteken Beer Miklóst; a váci egyházmegye új püspökét II. János Pál pápa nevezte ki a tisztségre, miután Keszthelyi Ferenc, az előző püspök nyugdíjba vonult. A püspöki székházban rendezett ünnepségen Juliusz Janusz pápai nuncius, vatikáni nagykövet adta át a kinevezési okmányt.


Dátum: 2003-06-20 18:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11938
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:10.880911, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az eseményen részt vett Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, ott voltak a társegyházak képviselői és más közéleti személyiségek.

A 250 plébániát, hozzávetőleg egymillió hívőt magába foglaló váci egyházmegye püspöke beiktatása alkalmából az MTI-nek elmondta: új hivatalában egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy egy megújuló magyar katolikus egyház csatlakozzék jövőre az európai keresztény hívők nagy közösségéhez.

Beer Miklós külön hangsúlyt helyez majd a családi intézmény megerősítésére és az ifjúság nevelésére, a mindenki számára elfogadható krisztusi erkölcsi normák szerint. Ugyancsak a kiemelt teendők között említette a karitatív munkát, a hátrányos helyzetű hívő és nem hívő emberek felkarolását, élethelyzetük javítását a keresztény szellemiség jegyében.

Beer Miklós 1943-ban Budapesten született, 1966-ban szentelték pappá Esztergomba. A hittudományi főiskolán 1978-ban doktorált. Budapesten, Kőbányán káplánként, Márianosztrán plébános helyettesként gyakorolta hivatását. 1997-ben az esztergomi belvárosi plébánia vezetője, 1999-től az Esztergomi Érseki Papnevelő Intézet rektora, egyúttal a Hittudományi Főiskola főigazgatója, 2000-től az Esztergom-budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, általános helynök

volt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek