Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szijjártó: Péntekig hazahozhatják a holttesteket

Szijjártó Péter szerint péntekig hazahozhatják a vasárnapi hurghadai buszbaleset áldozatainak holtestét; a miniszterelnök szóvivője erről szerda reggel beszélt a TV2 Mokka című műsorában.


Dátum: 2011-11-09 08:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174686
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:19:19.863434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hétfőn Egyiptomba érkezett két magyar rendőrségi szakértő, addigra a tizenegy holttest közül hármat már azonosítottak az ottani hatóságok. A magyar szakértők bevonása azt eredményezheti, hogy péntekig haza tudják szállítani valamennyi holttestet - mondta Szijjártó Péter.

A szóvivő emlékeztetett arra, Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn utasította Hende Csaba honvédelmi minisztert, hogy a magyar honvédség repülőgépei a lehető legrövidebb időn belül hozzák haza a holttesteket. Hende Csaba ez alapján arra utasította Benkő Tibor vezérkari főnököt, hogy készítsen elő két AN-26-os repülőgépet, amelyek alkalmasak erre a feladatra. A két gép - tíztagú személyzettel - készenlétben áll.

A holttestek azonosítása zajlik, és amint ez befejeződik, a magyar honvédségi gépek három órán belül el tudnak indulni Kecskemétről Egyiptomba - mondta Szijjártó Péter. Kedd esti információk szerint a Hurghadában ápolt sérültek közül négyet szerdán haza lehet hozni - tette hozzá a szóvivő.

Kedden két repülőgéppel - kora délután és este - összesen 17 sérültet hoztak haza Egyiptomból. A vasárnapi hurghadai balesetben 11-en vesztették életüket és 29-en sérültek meg.

Kapcsolódó elemek