November végén kerülhet a kormány elé a romastratégia
November végén kerülhet a kormány elé a Nemzeti Társadalmi Felzárkóztatási és Roma Stratégia - mondta Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2011-11-09 15:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174722
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:19:32.067773, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA stratégia társadalmi egyeztetése szerdán zárul, az ezen felmerült javaslatokat beépítik a végső változatba, a közigazgatási egyeztetés pedig most kezdődik - mondta Balog Zoltán, hozzátéve, csak az utóbbi után tud beszámolni arról, hogy a stratégia megvalósításához mennyi pénzre lesz szükség.', 'Lényegesnek nevezte, hogy a program minden területen egyszerre induljon el. Példaként említette, hogy ahol a teleprehabilitációs vagy a telepeket felszámoló programot indítanak, ott kezdődjön iskolai program is, ezeknek a projekteknek kapcsolódniuk kell egymáshoz.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Mint mondta, a jövő év elején ebben a szellemben indulnak ezek a programok. A már megkezdetteket is megpróbálják átfogóvá tenni.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Az államtitkár beszámolt arról a tervről is, hogy 2000 roma nőt szociális asszisztenssé képeznek ki. Tájékoztatása szerint ha ennek megvalósítása elkezdődik, akkor a helyi közösségek ezt úgy értelmezhetik majd, hogy van valaki, akit azért képeznek, "hogy velünk foglalkozzon", közvetítést vállaljon a hatóságoknál, az intézményeknél, az orvosnál, az ápolónőnél, az iskolánál és a munkaügyi hivatalnál.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Balog Zoltán kiemelte az együttműködést az Országos Roma Önkormányzattal a kulturális területen és a képzésben, és fontosnak nevezte az önkormányzat szerepét a források felhasználásának ellenőrzésében. Utóbbival kapcsolatban hozzátette: emiatt szeretnék, ha a kisebbségi önkormányzatoknak lehetőségük lenne arra, hogy etnikai adatnyilvántartást vezessenek "anonim módon és statisztikai céllal", így konkrétan meg lehetne mondani, hány roma vett részt a programokban.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke arról beszélt: a legtöbb pénzt az előző kormányzat időszakában lehetett felhasználni cigányprogramokra, mégis "a legkevesebb eredményt produkálták". A politikus azt mondta, fontos, hogy a korábbiakkal ellentétben nem fordulhat elő, hogy pénzek tűnjenek el a rendszerben, mert folyamatosan ellenőrzik mind a program eredményét, mind a pénzek felhasználását.', '']