Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egy magyar bárka-konvoj indult el a szerb-magyar határról

Egy nyolc bárkából álló magyar uszály-konvoj péntek délután elindulhatott a román-szerb határról Szerbia-Montenegron keresztül Magyarország felé, miután kifizették az áru értéke utáni 20 százalékos vámbiztosítékot.


Dátum: 2003-06-20 20:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11942
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:12.064596, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Litvai János, a Magyar Hajózási (Mahart) Rt. áruszállítási üzletág vezetője, az MTI-nek pénteken elmondta: bár csütörtökön a Duna Bizottság és a szerb kormány képviselői közötti megegyezés született, hogy a szerb hatóság a vámbiztosíték rendeletet visszavonja, ám mivel ez írásban még nem jelent meg, a vámhatóságot sem utasították a hajók régi, lényegesen alacsonyabb vámbiztosíték fejében történő továbbengedéséről.

Major István, a külgazdasági kapcsolatokért felelős külügyi helyettes államtitkár pénteki belgrádi tárgyalásait követően az MTI tudósítójának elmondta: A szerb kormány várhatóan néhány napon belül feloldja azokat a vámgarancia-intézkedéseket, amelyek miatt gyakorlatilag leállt a dunai hajóforgalom.

A Mahart illetékese közölte: a pénteken útra kelt nyolc magyar uszályban szója, vasérc, és koksz van. Ez utóbbi árukat a Dunaferrnek szállítják. Utalt arra, hogy a konvoj várhatóan eléri az újvidéki ponton híd holnapi nyitását, így hétfőn reggel megérkezhet rendeltetési helyére.

A Mahart szakembere szerint azonban problémát okoz, hogy a román-szerb határon veszteglő további két magyar konvojban elsősorban értékes alumínium található, s ezek vámbiztosíték összege több száz ezer eurót tenne ki, amire már nincs szabad garancia keret.

Az üzletág igazgató emlékeztetett arra, hogy korábban az áru értékének csak néhány százalékát kellett a szerb határon a hajósoknak kaucióként letenni, a június 1-jén életbe lépett rendelet óta viszont körülbelül húsz százalék a biztosíték összege.

"Mindez önmagában nem lenne baj, hiszen a pénzt a forgalmazók visszakapják, csakhogy az új szabályok szerint a szállítmányozásba a két, erre kijelölt szerb ügynökség egyikét is kötelezően be kell vonni és csak az a szállítmány hajózhat át a szerb Duna-szakaszon, amelyik belefér e cégek garanciakeretébe" - tette hozzá.

"E társaságok korlátozott tőkeerővel és bankgaranciával rendelkeznek, így amíg a szerb kormány nem jelenteti meg visszavonó rendeletét, az uszályok csak a garancia keret összeg határáig léphetnek be Szerbia-Montenegro területére - mondta Litvai János. Közölte: jelenleg kettő Mahart uszály-konvoj várakozik a román-szerb határon, egy úton van Magyarország felé, míg egy konvoj a magyar-szerb határon a Szerbia-Montenegróba való belépésre vár. "A várakozás a Mahart-nak naponta két és fél millió forint veszteséget okoz, emellett tetemes az árutulajdonosok kára is" - tette hozzá a Mahart illetékese.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek