Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Később születhet döntés a növekedési előrejelzés módosításáról

Franciaország a napokban jelezte, hogy módosítani kívánja gazdasági növekedési tervét, illetve – nem hivatalosan -, de Németország is bejelentette, hogy lefelé módosítja a jövő évi növekedési várakozásait. Ezzel összefüggésben Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette: a kabinet megvárja, hogy a német kormány hivatalosan módosítja-e 2012-es előrejelzését, azonban a miniszterelnök felkérte a nemzetgazdasági minisztert, hogy mindezek figyelembe vételével dolgozzon ki egy reális növekedési tervet.


Dátum: 2011-11-10 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174750
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:19:41.810472, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\nÖtmilliárdos juttatás a vasúti dolgozóknak', 'A szerdai kormányülésen született további döntéseket ismertetve Giró-Szász beszámolt arról is, hogy a kabinet a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetével történt egyeztetése alapján a vasúti dolgozókat mintegy ötmilliárd forintos pénzügyi ellentételezésben részesíti. A kormányszóvivő ezzel összefüggésben emlékeztetett, hogy ebben az esetben is az előző kormány tartozását egyenlíti ki a kabinet. A témával kapcsolatban a szóvivő leszögezte: a kifizetést az is indokolja, hogy a kormány számára a vasúti közlekedés kiemelt nemzetgazdasági ágazat. A részletekről szólva hozzátette: az ötmilliárdos ellentételezésből idén egymilliárdot, jövőre és 2013-ban 2-2 milliárdot fizet ki az állam a MÁV munkaszervezetein keresztül.', 'Építési tilalom a 300 négyzetméter feletti kereskedelmi létesítményekre', 'Döntött a kormány tegnapi ülésén az egyes kereskedelmi építmények létesítésének szabályozásáról, az úgynevezett plázastopról is. Ezzel kapcsolatban a kormányszóvivő kifejtette: 2012. január 1-től 300 négyzetméter feletti kereskedelmi építményekre építési tilalom lép életbe. Hozzátette: az általános tilalom alól a vidékfejlesztésért, a környezetvédelemért, illetve a kereskedelemért felelős miniszterek által létrehozott bizottság javaslata alapján a nemzetgazdasági miniszter adhat felmentést. A szempontrendszert kormányrendelet fogja rögzíteni. A korlátozás 2014. december 31-ig lesz hatályban.', 'A döntés Giró-Szász szerint a kereskedelem szerkezetét kedvezően alakíthatja át a hazai szereplők számára. Jelen pillanatban ugyanis a kereskedelmi forgalom 69 százalékát uralják a nagy és közepes nemzetközi vállalkozások annak ellenére, hogy a szereplők egy százalékát képviselik. Ez azt is jelenti, hogy a jellemzően hazai mikro- és kisvállalkozások – azaz a 99 százalék – a kereskedelmi forgalomból csak\xa0 31 százalékban részesülnek - mutatott rá a szóvivő. A\xa0szerdai kormányülésen elfogadták a szakképzési törvényt, amely hozzájárul a foglalkoztatás növekedéséhez Magyarországon -\xa0közölte Giró-Szász.

']

Kapcsolódó elemek