Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Nemzeti Ifjúsági Tanács megalakítása régi adósság

A Fidelitas országos választmánya által a hétvégén elfogadott ötpontos politikai nyilatkozatról és a miniszteri biztosi feladatairól beszélt Mihalovics Péter az m1 Ma Reggel című műsorában.


Dátum: 2011-11-10 12:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174755
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:19:43.620259, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Mihalovics Péter az m1 Ma reggel című műsorában

Az Új nemzedék jövőjéért felelős miniszteri biztosként feladatom, hogy a fiatalok gondolatait, észrevételeit, kritikáit becsatornázzam a döntés-előkészítésbe – jelentette ki Mihalovics Péter. A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy a Fidelitas az ország egyik legnagyobb érdekérvényesítő képességgel rendelkező ifjúsági szervezete mind a parlamentben, mind az önkormányzatokban.

A Fidelitas országos választmánya egy ötpontos politikai nyilatkozatot fogadott el a hétvégén, mely három fő téma köré épül. Az első az érdekképviselet köre. A Fidelitas a Nemzeti Ifjúsági Tanács felállítását kezdeményezi. Ez egy olyan ernyőszervezet lenne, ahol a 14-35 év közötti fiatalok érdekeit képviselő civilek, hallgatói fórumok, és érdekvédelmi egyesületek megtalálhatják azt a közös platformot, ahol egységes álláspont kialakításával véleményt fogalmazhatnak meg a kormány vagy a parlament felé – fejtette ki. Mihalovics Péter szerint a szervezet megalakítása régi adóssága Magyarországnak, hiszen a Nemzeti Ifjúsági Tanács már minden uniós országban felállt, és van egy európai platformjuk is.

Az ötpontos javaslatcsomag második fontos tematikai része a kommunikációval és a konzultációval foglalkozik. Ennek lényege, hogy azoknak a fiataloknak is meg kell adni a konzultációs, kommunikációs lehetőséget, akik nem szeretnének érdekképviseleten keresztül beleszólni a köz ügyeibe – mondta el a képviselő.

A harmadik fontos téma az egzisztencia-teremtés kérdésköre. Azt vettük észre az elmúlt időszakban a Fidelitas berkein belül, hogy minden probléma gyökere az ifjúság körében az egzisztencia-teremtéstől való félelem. Ezeket az észrevételeket minden kutatás alá is támasztja – fűzte hozzá Mihalovics Péter.  A Fidelitas ezért egy olyan pályaorientációs rendszer kialakítására tesz javaslatot, amelyen keresztül egy fiatal pontosan fogja tudni azt, hogy az ő tehetségéhez mérten, a helyi piaci igényeknek megfelelően milyen irányba vegye tanulmányait – mondta el a Fidelitas országos választmányának elnöke.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3163, 'source_type': 'media', 'source_id': 7859, 'target_type': 'article', 'target_id': 112838, 'relation_type': 'describes'}