"Fontos a helyi közösségek önszervező képessége"
A belügyminiszter szerint a településeken élő közösségek jobb önszervező képességére van szükség; arra, hogy az önkormányzatok a helyben is megoldható problémáikkal ne forduljanak minden esetben az államhoz segítségért.
Dátum: 2011-11-10 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174760
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:19:45.515221, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tPintér Sándor egy csütörtöki budapesti konferencián arról beszélt, hogy ez a "felújított gondolkodásmód" tükröződik majd várhatóan az új önkormányzati törvényben is.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Az önfenntartás erősítésére példaként az energiagazdálkodást, illetve az önkormányzati intézmények fűtését említette. Elmondta, hogy a településeken keletkező mezőgazdasági hulladék, nyesedék elégetésével az önkormányzatok szociális otthonok, iskolák, óvodák fűtésének egy részét biztosítani tudnák, továbbá ezzel munkát is tudnának adni embereknek.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Pintér Sándor, aki A városfejlesztés aktuális kérdései című konferencián tartott előadást szakemberek és önkormányzati vezetők, képviselők előtt, a helyi közösségek önszervező képességének fontosságára hívta fel a figyelmet. A belügyminiszter szerint amit a településen élők saját erejükből meg tudnak oldani, ahhoz nem kellene állami segítséget, forrásokat kérniük.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Véleménye szerint így például a vízelvezető árkok tisztítása, a fűnyírás vagy a köztemetés olyan feladatok, amelyeket lehetőleg helyben kellene megoldani, mint fogalmazott, ez a helyi önszerveződés "kutya kötelessége" kellene hogy legyen.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Pintér Sándor szólt az önkormányzatoknak adott állami forrásokról is, ami szavai szerint a jövőben a "feladatorientált költségvetést" jelenti. Leszögezte: amire az állam adja a pénzt, arra kell költeni, és ezt ellenőrizni is fogják. Hozzátette, hogy azokat a pénzeket, amelyeket az önkormányzat saját maga beszed, arra használja, amire akarja, illetve amire az adott lakóközösség megbízást ad.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A szakmai konferencián arról is beszélt, hogy az építészeknek, a városfejlesztőknek, az önkormányzati döntéshozóknak oda kell figyelniük a fejlesztésekre, arra, hogy a klímaváltozás ne okozhasson például olyan árvizeket, mint korábban a Sajó és a Hernád völgyében.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Elmondta, hogy az építési területek kijelölésénél különös tekintettel kell lenni a csapadékelvezetésre. Úgy fogalmazott: nem szabad a természet ellen dolgozni, mert már többször bebizonyította, hogy erősebb nálunk.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A belügyminiszter szerint az épített környezetben, a városokban tervezni kell a biztonságot is, így olyan modern építészeti megoldásokat kell találni, amelyek a lakóknak egyszerre adnak szabadságérzetét és biztonságérzetet.', '']