A biztosítókat is bevonják az új kárenyhítési rendszerbe
Valamennyi párt támogatja a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló törvényjavaslatot - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Pápán.
Dátum: 2011-11-10 18:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174775
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:19:50.806281, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tEmlékeztetett, hogy a törvényjavaslat általános vitája szerdán este ért véget a parlamentben, s minden párt támogatta a többi között új kockázatközösségi rend kialakításáról szóló előterjesztést, amely az állami segítség hatékonyabbá tételét célozza meg.', 'Hozzátette: az új kockázatközösségbe a felvásárlókat is bevonják, így ha az adott termény\xa0 - amelyre már előzőleg szerződést kötöttek - nem terem meg, a károk terheiben a jövőben ők is osztoznak a gazdálkodókkal. Az elemi csapások, vis maior események finanszírozásában a jövőben - az Országgyűlés döntésének megfelelően, várhatóan 2012. január elsejétől - a földtulajdonosok is részt vállalnak, azaz a föld bérleti díjában érvényesíteni lehet majd a kieső termény árát.', 'Az államtitkár elmondta: az új kárenyhítési rendszerbe a biztosítókat is bevonják, a biztosítás díjának 65 százalékát\xa0 - a kétpilléres biztosítási rendszer második pillérén keresztül - az állam fizeti. A díjtámogatást részben hazai, részben uniós forrásból biztosítanák, a termelőket pedig a biztosítások megkötésére ösztönöznék - tette hozzá.
\xa0\xa0\xa0
Szólt arról is, hogy az elmúlt másfél évben több hitelkonstrukció született a mezőgazdaság alultőkésítettségének, és likviditási problémáinak csökkentésére. Példaként a vis maior hitelt, a takarmányvásárlásra fordítható forgóeszközhitelt, és az Agrár Széchenyi Kártyát említette.', 'Kiemelte, hogy a Pápai Hús 1914 Kft. az állattenyésztés komoly bázisát jelenti Magyarországon, amely ágazat aránya a mezőgazdaságon belül mindössze 35 százalék, miközben az EU átlag 44 százalék.', 'Hangsúlyozta: az állattenyésztés jövedelmezőségét biztosító nemzeti támogatások\xa0 - állatjóléti támogatások - megmaradnak, és ezeken a jövőben sem változtatnak.']