Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kurtítások az újvidéki tévében, tiltakozik a Magyar Nemzeti Tanács

A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács éles hangon tiltakozott amiatt, hogy az újvidéki televízió - folytatva a milosevici rendszer gyakorlatát - ötödével kívánja csökkenti a kisebbségi nyelveken, így a magyar nyelven sugárzott adásokat.


Dátum: 2003-06-21 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11947
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:13.577428, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hétfőtől az újvidéki televízió két csatornán fogja sugározni adásait: az egyiken egész nap szerb nyelvű műsorok lesznek, míg a másik csatornán sűrítik össze a kisebbségi nyelveken sugárzott adásokat, jelentős mértékben csökkentve ezek műsoridejét.

Megszegett ígéretek

Rencsár Tivadar, az újvidéki televízió magyar szerkesztőségének vezetője a szombati Magyar Szó című újvidéki lapban közzétett írásában rámutat arra, hogy a tévé vezetősége és a tartományi tájékoztatási titkárság az ígéretekkel ellentétben nem bővíti, hanem csökkenti a magyar műsorok idejét, pénzhiányra hivatkozva. Kivonják a műsoridőből az egyébként pénzbe nem kerülő ismételt adásokat, s ezzel havonta közel tíz órával csökken a magyar adások műsorideje.

Hasonló a helyzet a többi kisebbségi műsorral is.

A felelős szerkesztő rámutat arra, hogy míg a nyolcvanas évek végén a magyar szerkesztőség létszáma meghaladta a 100 főt, mára a szerkesztőségi gárda 24 főre apadt, miközben az évi 26-30 ezer percnyi műsoridő 24 ezer percre rövidült. Rencsár szerint a szerkesztőség napokon belül "összeroppan", amennyiben nem kerül sor létszámbővítésre és fiatalításra.

Milosevicsi módszerek

A magyar szerkesztőség egyre kilátástalanabb helyzete miatt összeült a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) tájékoztatási bizottsága. A testület állásfoglalásában megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy a televízió vezetősége "folytatja a milosevici rendszer romboló és leépítő politikáját a kisebbségi tájékoztatásban", s míg a szerb nyelvű műsorok adásidejét 24 órára növelte, a kisebbségi adásokat

napi 4,5 órába sűrítette össze, ami a magyar szerkesztőség esetében 22 százalékos műsoridő-csökkenést jelent.

Az MNT egy sor követelést fogalmazott meg a tévé vezetőségével szemben. A délvidéki magyarság "parlamentje" felszólította a tévé vezetőségét, biztosítsa a feltételeket ahhoz, hogy a médium a hatályos törvényekkel összhangban elláthassa közszolgálati feladatait, s a magyar kisebbség is folyamatosan tájékozódhasson a televízió magyar műsoraiból. Az MNT szerint a kisebbségi műsorok szórására olyan hatósugarú műszaki berendezéseket kell üzembe helyezni, amelyek biztosítják az adások kifogástalan vételét a Vajdaság egész területén. A kisebbségi önkormányzati testület követeli továbbá a tévé vezetőségétől, hogy azonnal vegye elejét a magyar szerkesztőség további drasztikus leépítésének, s tegye lehetővé, hogy a megüresedett munkahelyekre fiatal munkatársakat vegyenek fel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek