Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szociális ágazatban nem csökkentek a normatívák

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium csütörtökre összevont ülésre hívta az Egészségügyi és Szociális Érdekegyeztető Tanácsba delegált szereplőket, hogy megvitassák a munka törvénykönyve és a 2012-es költségvetés tervezetét - közölte a tárca kommunikációs titkársága az MTI-vel.


Dátum: 2011-11-10 18:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174777
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:19:51.607965, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tKözleményük szerint a munkavállalói, a munkaadói, a kormányoldal, valamint az állandó meghívottak és a szakmai szervezetek részvételével tartott ülésen megállapították, hogy a munka törvénykönyvének változtatásainak nem célja a keresetek csökkentése. A kormányoldal megerősítette, hogy a munkavállalók életkörülményeinek megőrzése és javítása érdekében a dolgozók továbbra is bérkompenzációt kapnak, az ágazati megállapodások pedig biztosíthatják, hogy a pótlékrendszer ne sérüljön.', 'Az egészségügyben dolgozók rendkívül alacsony bérére tett felvetésre a kormány azt felelte: figyelembe kell venni a költségvetés forráshiányát, a tartósan kedvezőtlen külföldi gazdasági környezetet. Hangsúlyozták, hogy a népegészségügyi termékadóból származó bevételek jelentős részét az ágazatban dolgozók pótlékainak emelésére kívánják fordítani. A fórumon a munkaadói oldal képviselője pozitívumként azt emelte ki, hogy az elmúlt évektől eltérően az idén a szociális ágazatban nem csökkentek a normatívák, és 2012-ben sem fognak.\xa0 A munkavállalók részéről a tanácskozáson arra is kitértek: az ágazatban dolgozók egy része bizonytalan a tekintetben, hogy a jogszabályváltozás után a közalkalmazotti törvény vagy a munka törvénykönyve hatálya alá tartoznak-e majd. A kormányoldal képviselője erre reagálva hangsúlyozta, hogy a kormány a dolgozók számára legkedvezőbb szabályozásra törekszik.

\xa0\xa0\xa0

A minisztérium közleménye szerint a csütörtöki érdekegyeztetésen megállapodtak, hogy kidolgoznak egy új ügyrendet, és a jövőben további ágazati szintű egyeztetések tartanak. Elhangzott, hogy a kormányzati oldal várja az érdekképviseletek költségvetést érintő további javaslatait, és ígéretet tett arra, hogy a tanácskozáson megfogalmazott nyitott kérdésekre írásban válaszolnak majd.

']

Kapcsolódó elemek