Csaknem 150 körözött bűnözőt fogtak el október eleje óta Józsefvárosban
Összesen 147 körözött bűnözőt fogtak el október eleje óta a főváros VIII. kerületében az önkormányzat által indított közrendvédelmi akció részeként - tájékoztatta a városrész önkormányzata pénteken az MTI-t.
Dátum: 2011-11-11 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174782
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:19:53.358347, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA kerületben szeptember 26-án indítottak 0-tól 24 óráig tartó közrendvédelmi akciót a rendőrség és a közterület-felügyelet együttműködésével. Ennek célja a közterületi állapotok javítása, a szabálysértések és bűncselekmények visszaszorítása.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Az önkormányzat ismertette: az akcióban elfogottak között voltak olyanok is, akiket 5-6 szerv is körözött különböző bűncselekmények miatt.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Az érintettek között volt, akit maffia-bűncselekményekkel gyanúsítanak, voltak gyilkosok, rablások gyanúsítottjai, hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítottak, továbbá egyéb erőszakos bűncselekmények elkövetői.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-nek kijelentette: a számok az önkormányzat rendészeti intézkedéseinek helyességét igazolják, ezért az akció tovább folytatódik.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A városrész vezetője arra is kitért: Józsefvárosban pénteken adják át az "Év rendvédelmi munkatársa" kitüntető címeket, amellyel a kerületben szolgálatot teljesítő, kiemelkedő munkát végző rendőröket, tűzoltókat, közterület-felügyelőket ismerik el.', '']