Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egy tábornok csatái


Dátum: 2011-11-11 08:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174786
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:19:54.822013, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Faggyas Sándor: Bár a focirajongóknak a tizenegyesről egészen más jut az eszükbe, november 11. talán a legtöbb magyar ember számára Szent Márton és vele együtt a hízott ludak és zamatos új borok ünnepe. De többek között éppen ezen a napon (Kr. e. 43) hozta létre a második trium­­virátust Julius Caesar unokaöccse, a későbbi Augustus császár, koronázták magyar királlyá Szapolyai Jánost (1526), és kapott koronát Bocskai István a töröktől (1605). Ugyanezen a napon (1620) érkeztek Észak-Amerikába a Mayflower nevű hajón azok az angol puritánok, akik az Egyesült Államok „alapító atyái” lettek, és ezen a napon (1918) írták alá az első világháborút lezáró német–francia fegyverszünetet. Több híres ember is (Katona József és Dosztojevszkij) e napon született, köztük – 1811. 11. hó 11-én, vagyis pontosan kétszáz éve – Perczel Mór honvéd tábornok.

Kapcsolódó elemek