Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Románia nem akarja Wass Albert rehabilitálását

Olvasatlanul utasította el a román főügyészség azt a beadványt, amelyben a Wass Albert író ellen hozott népbírósági ítélet megsemmisítését kérték - közölte szombaton a Népújság című marosvásárhelyi napilap.


Dátum: 2003-06-21 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11948
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:13.867540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Frunda György ügyvéd, aki a család kérésére vállalta a rehabilitáció elindítását, elmondta a lapnak: beadványának indoklásában felhozta, hogy az amerikai emigrációs iroda és a Wiesenthal Alapítvány is cáfolta, hogy háborús bűnös lett volna Wass Albert, akit az amerikai Pen Club vezetőségébe is beválasztottak. Az ügyvéd csatolta a beadványhoz az író önéletrajzát, amelyet a család bocsátott rendelkezésére.

Ártatlanságát Wiesenthal is bizonyítja

Ez az okmány 12-15 tanút említ, akik bizonyíthatják Wass Albert ártatlanságát. Ennek ellenére a főügyész úgy utasította el a beadványomat, hogy a tanúkat meg sem hallgatta - mondta. Frunda közölte, hogy óvást nyújt be, amelyben a rehabilitációs eljárás folytatását kéri.

Amerikában is elismert volt

Az erdélyi születési Wass Albertet 1946-ban állítólagos háborús bűnök elkövetése miatt távollétében halálra ítélte a kolozsvári népbíróság. Bukarest ezt követően több alkalommal is kérte az Egyesült Államoktól Wass Albert kiadatását, de az amerikai hatóságok minden esetben megalapozatlannak találták és elutasították a kérést. Wass Albert egyik fia az amerikai hadseregben tábornoki rangot ért el, fontos beosztásokat töltött be az amerikai védelmi minisztériumban.

A román kormány tavaly márciusban rendeletet hozott a háborús bűnök miatt elítélt személyek romániai kultuszának tilalmáról. Ennek alapján eltávolították Wass Albert néhány Erdélyben található szobrát a közterületről, illetve névváltoztatásra kényszeríttették az író nevét viselő egyik erdélyi iskolát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek