A szocialisták ismét ostobaságokat állítanak
Egyetért az Országos Polgárőr Szövetség a köztestületté válással - olvasható a Belügyminisztérium (BM) pénteki közleményében.
Dátum: 2011-11-11 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174794
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:19:57.618036, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írják, a szocialisták ismét ostobaságokat állítanak, hogy félrevezessék a magyar embereket. Szó sincs arról ugyanis, hogy az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) nem támogatná a szervezetük köztestületté válását. Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke a Belügyminisztériumnak küldött állásfoglalásában erősítette meg, hogy egyetértenek azzal a javaslattal, hogy a szervezetük az önkormányzás elvén alapuló köztestületként működjön. Az OPSZ az elnevezésük kiegészítését is támogatja, amely szerint Országos Nemzeti Polgárőr Szövetségnek neveznék őket a törvényjavaslat elfogadása után. A Belügyminisztérium kiemelt partnerének tekinti az OPSZ-t és számít rá a rend és a közbiztonság megőrzése, a bűn megelőzése terén - zárul a közlemény.