Weöres Sándorra emlékeztek Csöngén
Weöres Sándor születésének 90. évfordulója alkalmából rendeztek szoboravatással egybekötött emlékünnepséget szombaton a Vas megyei Csöngén.
Dátum: 2003-06-21 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11949
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:14.162351, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 400 lakosú hegyháti községben a költő emlékmúzeummá alakított szülői háza előtt leleplezték Weöres Sándor bronz mellszobrát, amelyet Segesdi György Munkácsy-díjas szobrászművész alkotott.
Az ünnepségen Fábián László író, az Életünk című irodalmi folyóirat főszerkesztője Weöres Sándort "a csodák költőjének" nevezte. "Verseiben, a csodákban oldódnak az ellentétek, átmennek egymásba, kiegészítik egymást" - fogalmazott. "Születek meghalni, meghalok születni" - idézte a költő sorait, amelyek szerinte jól jellemzik azt a komolyan vett játékosságot és bölcsességet, amely Weöres Sándor egész költészetét áthatotta.
Az ünnepségen közölték: szeptemberben Szombathelyen emlékkonferenciát rendeznek Weöres Sándor tiszteletére, és kiállítás is nyílik a költővel kapcsolatos dokumentumokból, az őt ábrázoló képzőművészeti alkotásokból.
MTI - fidesz.hu