Orbán: Olaszország "más nagyságrend" + képek
Görögország problémáit, ha nehezen is, de kezelhetőnek tartják az európai vezetők, köztük a magyar és a brit kormány, de Olaszország "más nagyságrend" - mondta pénteken Londonban Orbán Viktor David Cameron brit miniszterelnökkel folytatott tárgyalása után. A találkozón készült képek megtekinthetők itt.
Dátum: 2011-11-11 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=174806
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:20:01.658750, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar kormányfő nagy-britanniai látogatásának második, befejező napján David Cameron brit miniszterelnökkel tárgyalt. A brit kormányfővel folytatott tárgyalását ismertetve Orbán Viktor kijelentette: Cameronnal egyetértettek abban, hogy Olaszország megsegítése mindenkinek elsőrendű érdeke. A magyar miniszterelnök szerint most mindenki abban bízik, hogy az olasz kormányfőnek sikerül egy olyan tervet az olasz parlament elé terjesztenie, amely megnyugtató, és garanciákat ad az EU többi tagállamának az olasz gazdaság jövőjével kapcsolatban. "Ehhez minden segítséget természetesen megadunk, és nagyon reméljük, hogy a következő EU-csúcson már egy lépést tehetünk előre" - tette hozzá.
Orbán Viktor elmondta: a megbeszélésen egyértelművé tette azt az álláspontját, hogy az EU-alapszerződés állandó, tűzoltásszerű módosítgatása nem jó gyógyír a gondokra, mert ez nem biztonságot, hanem inkább bizonytalanságot eredményez. "Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy az eurózónához tartozó tagállamok olyan megoldásokat találjanak ki az eurózóna megszilárdítása és a pénz megvédése érdekében, amelyek nem rombolják le az EU 27 tagállama számára kialakított piacot" - mondta pénteki londoni sajtótájékoztatóján a magyar kormányfő. Hozzátette, hogy ebben is egyetértettek David Cameronnal, tekintettel arra, hogy Nagy-Britannia szintén euróövezeten kívüli EU-tagállam.
Köszönet illeti az Egyiptomban megsérült magyarok hazautaztatásban közreműködőket
Köszönetét fejezte ki pénteken Orbán Viktor azoknak, akik közreműködtek az egyiptomi buszbalesetben megsérült magyar turisták hazautaztatásában. A magyar kormányfő kétnapos nagy-britanniai látogatásának végén tartott londoni sajtótájékoztatóján kijelentette: péntek reggel azt a hírt kapta Budapestről, hogy a sérültek mindegyike most már Magyarországon van, és a balesetben elhunytakat is sikerült hazahozni. "Az együttérzésen túl szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik az elmúlt néhány napban erejüket megfeszítve dolgoztak azon, hogy ez megtörténhessen, rendőröknek, a légierőnek, orvosoknak, pszichológusoknak, mindenkinek, aki segítségére sietett a bajba jutott magyaroknak" - mondta Orbán Viktor.